WHO: az új fertőzöttek száma hét hét után ismét emelkedik

koronavírus

Mintegy hét hét után világszerte most először ismét emelkedik az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn.

Genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz rámutatott, hogy a növekvő számok „csalódottságra adnak okot, meglepetésre nem”.

Kiemelte, hogy világszerte mindenhol nőnek a számok, kivéve Afrikában és a Csendes-óceán nyugati térségében. Szerinte ennek fő oka az új vírusmutációk terjedése, az emberek éberségének lankadása és a járványellenes korlátozások lazítása lehet. Utóbbinak –mint mondta – még nem jött el az ideje.

Tedrosz leszögezte, hogy a védekezésben nem lehet kizárólagosan a vakcinákra támaszkodni, rendkívül fontos továbbra is az alapvető higiéniai szabályok betartása.

Üdvözölte, hogy a koronavírus-vakcinák igazságosabb globális szétosztását szolgáló COVAX program keretében megindult az egészségügyi dolgozók oltása a hátrányosabb helyzetű régiókban is, elsőként Ghánában és Elefántcsontparton.

Aláhúzta: május végéig a tervek szerint 237 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot szállítanak le 142 szegény és közepes jövedelmű ország számára.

„Sajnálatos, hogy ez csaknem három hónappal azután lesz, hogy a leggazdagabb országok megkezdték az oltási kampányukat” – fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?