Vulkánkitörés veszélye miatt evakuálták egy izlandi város lakóit

Grindavik

Vulkánkitörés veszélye miatt szombatra virradóra kimenekítették a mintegy négyezer lakosú, Izland délnyugati részén fekvő Grindavík város lakóit – közölte szombaton a polgári védelmi hatóság.

Izland veszélyhelyzetet vezetett be pénteken, miután több nagy erejű földrengés történt a Reykjanes-félszigeten, ami a Grindavíktól mintegy három kilométerre északra fekvő Sundhnjukagigar közelében várható vulkánkitörés előjele is lehetett akár.

A több napon át a Föld felszíne alatt mintegy öt kilométeres mélységben felhalmozódott magmából az izlandi meteorológiai szolgálatok először arra következtettek, hogy „inkább néhány napon belül, mint néhány óra múlva” vulkánkitörés várható.

Péntek este azonban a meteorológusok azt tapasztalták, hogy a szeizmológiai tevékenység a felszínhez közeledik, és a magma merőlegesen emelkedni kezd Sundhnjukagigar és Grindavík között, amiből arra gondoltak, hogy a kitörés hamarabb bekövetkezhet, ezért a hatóságok elővigyázatosságból kiürítették Grindavíkot.

A Reykjanes-félszigeten Fagradalsfjall közelében három kitörés történt az utóbbi években: 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában, mindhárom az infrastruktúráktól és a lakott területektől távol.

A fővárostól, Reykjavíktól mintegy negyven kilométere délnyugatra fekvő Grindavík közelében található a kedvelt turistacélpont, a Kék Lagúna geotermikus fürdőhely, amelyet a vulkánkitörés veszélye miatt a hét elején átmenetileg lezártak.

A térségben péntek este és szombat kora reggel között ötszáz földrengést észleltek, tizennégynek közülük a magnitúdója meghaladta a 4-es erősséget.

Izlandon 33 működő vulkán van, a legtöbb Európában.

A sziget az eurázsiai és észak-amerikai tektonikus lemezeket egymástól elválasztó hasadékon, az Észak-atlanti Hátságon fekszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?