Vita az államfő és a külügyminisztérium között az ukrajnai csehekről

Prága |

<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Eltérőn ítéli meg a cseh államfő és a külügyminisztérium az Ukrajnában élő cseh kisebbség helyzetét, amelynek egy része azzal a kéréssel fordult Prágához, hogy a romló ukrajnai biztonságra való tekintettel tegye lehetővé visszatelepülésüket az anyaországba.</span></p>

"Közöltem a külügyminiszterrel, hogy mélyen elégedetlen vagyok a kijevi cseh nagykövetség munkájával, amely nem viszonyul megfelelően a volinyi csehekhez. Úgy döntöttem, hogy október 18-án átadom (Milan) Chovanec belügyminiszternek annak a 232 személynek a jegyzékét, akik haza akarnak települni. Felkérem, lépjen ez ügyben" - mondta Milos Zeman szombaton újságíróknak a morvaországi Slusovicében.

Az észak-ukrajnai Volinyi területen élő csehek közül mintegy 40 család márciusban azzal a kéréssel fordult Prágához, hogy nyújtson nekik segítséget őseik hazájába való visszatéréshez. Napjainkra a segítséget kérő családok száma meghaladta a hetvenet.

Szeptember közepén a kisebbséget Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter is felkereste. A tárca ezt követően nyilatkozatban jelezte: nem rendelkezik olyan információkkal, miszerint a jelenlegi ukrajnai fejlemények biztonsági veszélyt jelentenének a volinyi csehek számára, s ezért nem tervezi a csehek tömeges hazatelepítését.

Az államfő azonban más véleményen van és ismételten felszólította a kormányt, hogy lépjen az ügyben, és támogassa a hazatelepítést. A külügyi tárca továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint a volinyi csehek nincsenek veszélyben, s ha akarják, most is könnyen áttelepülhetnek Csehországba, hiszen csehként számukra ezt az eljárást nagyon leegyszerűsítették.

A belügyminisztérium közölte, hogy a külüggyel együtt megvizsgálja a helyzetet, majd javaslatot tesznek a kormánynak a megoldásra. Prágai sajtóértesülések szerint Zeman az ügyet arra is kihasználja, hogy megpróbálja lejáratni Ivan Pocuch kijevi cseh nagykövetet, akinek helyére Antonín Murgast, az Ukrajnával és Oroszországgal üzletelő brünni (Brno) Alta vállalkozói csoport képviselőjét szeretné kiküldeni. Az elnöki hivatal az értesülést nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Volinyi terület a történelmi Volhínia nyugati részét foglalja magába, jelenleg közigazgatási egység Északnyugat-Ukrajnában. A 19. század második felétől kezdve mintegy 50-60 ezer cseh vándorolt ki a területre.

A volinyi csehek egy része a 2. világháború után visszatért Csehországba. Az 1989. novemberi rendszerváltás után a téma újra napirendre került. A kilencvenes évek elején két hullámban mintegy 5-6 ezer volinyi cseh költözött át Csehországba. A Volhíniában élő csehek mai számát egyes források mintegy 20 ezerre becsülik, más források szerint a számuk 5-6 ezer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?