Várja a vitát Kerryvel

Washington. Visszautasította a 2001. szeptember 11-i merényletek képeit felhasználó választási televíziós reklámfilmjeinek bírálatát az amerikai elnök.

Washington. Visszautasította a 2001. szeptember 11-i merényletek képeit felhasználó választási televíziós reklámfilmjeinek bírálatát az amerikai elnök. George Bush, aki a Texas állambeli crawfordi birtokán tartott közös sajtóértekezletet Vicente Fox mexikói elnökkel, leszögezte: „A jövőben is beszélni fogok a szeptember 11-i merényletek hatásáról az országra és elnökségemre. Továbbra is siratom az elvesztett emberéleteket, azt a napot, de nem felejtem el leckéjét sem. Kötelezettségem van a halottak iránt”. Egyúttal kijelentette, hogy türelmetlenül várja azt a vitát, amelyből kiderül, hogy ki védi meg jobban az országot a terrorizmustól, ő vagy novemberi kihívója, John Kerry massuchesettsi demokrata párti szenátor. Kerry ugyanis eddigi kampánya során többször azzal vádolta a Bush-kormányzatot, hogy képtelen megvédeni az országot a terrorizmus veszélyétől. A bírált választási reklámfilmeket, amelyek a terrorizmus ellen háborút viselő elnök tekintélyét hivatottak erősíteni, csütörtökön mutatták be az USA-ban. Szeptember 11-e áldozatainak családtagjai már másnap kérték Busht, hogy vonja vissza a tragédiát felidéző képekre épülő filmeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?