Vádat emeltek egy 16 éves magyar fiú ellen, aki osztálytársa megölését tervezte

magyar rendor

Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült – közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

A vádirat szerint a középiskolás fiú különös érdeklődést mutatott a II. világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt. 2022 szeptemberében vásárolt egy nyolc centiméter pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel.

A fiú az ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott, majd azt mondta, hogy ugyanazt akarja megcsinálni zsidó, feketebőrű, „húzott szemű" és roma származású emberekkel. Készített egy „halállistát" is egy iskolai mészárláshoz, ezen tanárai, osztálytársai, köztük annak az osztálytársának a neve szerepelt, akivel korábban konfliktusba került amiatt, mert az arra kérte, hogy ne tegyen rasszista kijelentéseket.

A cselekménye előtti napon, 2022 októberében a fiú, miután az osztályfőnöke egy sorozatgyilkosos történetről beszélt, kijelentette egy osztálytársa előtt, hogy ő is sorozatgyilkos lesz.

Másnap egy nemzetközi szélsőjobboldali, neonáci internetes csatornán angol nyelven kijelentette, hogy a következő nap megöli antirasszista osztálytársát Magyarországon, és erről megpróbál fényképeket és videót is készíteni.

A bűncselekmény végül nem történt meg, mert a rendőrség a középiskolást még aznap éjjel őrizetbe vette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?