„Optimizmussal tölt el, hogy a Bassár el-Aszad vezette rezsim megbukott, ami új fejezetet kezdetét jelenti” Szíriában és az egész Közel-Kelet számára – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.
Az Európai Parlament plenáris ülésén, a szíriai vezetés távozásának geopolitikai következményeiről és a térség humanitárius helyzetéről folytatott vitában Kaja Kallas azt mondta, az EU megközelítése mindvégig következetes maradt és megfelelőnek bizonyult Szíriával kapcsolatban. Az EU hű maradt értékeihez, köztük a szabadsághoz, az emberi jogokhoz, a vallásszabadság tiszteletben tartásához és az elszámoltathatósághoz – részletezte.
„Bassár el-Aszad volt szíriai vezető távozásával történelmi lehetőség van arra, hogy a régiós és más nemzetközi partnerekkel együtt az EU segítséget nyújtson Szíriának a stabilitás megteremtésére, a szuverenitás és a területi egység megőrzésére” – fogalmazott.
A főképviselő fontosnak nevezte a befogadó politika folytatását a társadalom minden szereplőjének részvételével, a korszerű intézményrendszer felépítését, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépést, a vegyi fegyverek megsemmisítését és az Aszad irányította hatalom által elkövetett bűnök elszámoltathatóságának biztosítását.
„Az Aszad-rezsim elszámoltathatósága elengedhetetlen ahhoz, hogy megbékélés legyen az országban” – fogalmazott.
Az Európai Uniónak fontos érdekei fűződnek a békés szíriai átmenethez, amihez át kell gondolnia az országra kivetetett szankciókat, ezzel is segítve Szíria fejlődésének előmozdítását – hangoztatta.
Kritikus pillanat a jelenlegi, ugyanis úgy Szíriának, mint a nemzetközi közösségnek most van lehetősége arra, hogy egy békés, igazságos és biztonságos jövő alapjait tegyék le az ország és népe számára – tette hozzá beszédében az uniós főképviselő.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.