Ukrajna orosz bérgyilkosok elfogásáról számolt be

ukrán válság k

Őrizetbe vettek két embert Ukrajnában hétfőn, akikről az ukrán hatóságok azt állítják, hogy az orosz katonai hírszerzés megbízásából meg akarták gyilkolni az ukrán védelmi minisztert és az ukrán katonai hírszerzés vezetőjét.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint az orosz megbízók célpontonként mintegy 150 ezer dollárt ajánlottak a gyanúsítottaknak a gyilkosságok végrehajtásáért. Az SZBU mindazonáltal meghiúsította az orosz katonai hírszerzés (GRU) tervét, hogy beszivárgók révén végezzenek három emberrel – hangsúlyozta közleményében a SZBU. A miniszteren és kémfőnökön kívül még egy ukrán aktivista volt a célpontjuk.

Az egyik gyanúsított az orosz irányítás alatt álló, kelet-ukrajnai Luhanszk megyében él, ahová Fehéroroszországból érkezett. A másik pedig kijevi. A közlemény szerint mindkettőjüket az északnyugat-ukrajnai Kovel városában vették őrizetbe.

Moszkva egyelőre nem reagált az ukrán állításokra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt hónapban leváltotta mind az SZBU vezetőjét, mind az ukrán főügyészt, mert szerinte mind az SZBU-nál, mind az ügyészségnél számos esetben fordult elő, hogy ukrán illetékesek együttműködtek Oroszországgal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?