Újra leállt Kelet-Aleppó civiljeinek kimenekítése

Nem halad Kelet-Aleppó utolsó, szíriai felkelők ellenőrizte részének kiürítése, aktivisták szerint 24 órája egyetlen felkelő és civil sem hagyta el a városrészt.Aleppó.

Nem halad Kelet-Aleppó utolsó, szíriai felkelők ellenőrizte részének kiürítése, aktivisták szerint 24 órája egyetlen felkelő és civil sem hagyta el a városrészt.

Aleppó. A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szervezet szerint tegnap az evakuálás keretében 60 busz érkezett a szóban forgó övezetbe, de közülük egy sem távozott onnan. Szemtanúk azt mondták, hogy mintegy 20 buszban már másfél napja várakoznak az emberek, akik fáznak a téli hideg miatt és éhesek. A helyszínen készült fényképek szerint Aleppóban havazott. Az aktivisták a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormánnyal szövetséges iráni milíciákat okolják az evakuálási műveletek leállásáért. Kormányzati körökből viszont korábban az hangzott el, hogy a felkelők új követelésekkel álltak elő. A Fasztakim nevű aleppói felkelőcsoport szóvivője azt mondta: a harcosok addig nem mennek el a városból, amíg a kormányerők részéről nem garantálják teljesen az összes civil lakos biztonságát. Egyes beszámolók szerint leállt a szunnita lázadók által ostromlott két északnyugat-szíriai síita falu, Fúa és Kafraja evakuálása is. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint eddig mintegy 25 ezren hagyták el a szóban forgó kelet-aleppói övezetet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?