Új alapokra helyezné az Európai Uniót a francia gazdasági miniszter

Brüsszel |

<p>Az &quot;európai álom&quot; továbbélése érdekében az&nbsp;Európai Unió&nbsp;újraalapító szerződésének két éven belüli létrehozását javasolta Emmanuel Macron, francia gazdasági miniszter - közölte az RTBF belga közszolgálati televízió hétfőn.</p>

A belgiumi Brugge-ben tartott diákfórumon elhangzott kijelentése szerint 18-24 hónapon belül el kell készíteni egy új európai alapszerződést, hogy tovább élhessen az "európai álom", még akkor is, ha ez csak "egyes" tagállamokra vonatkozna.

Elmondása szerint az új alapszerződés a nagyobb európai országok között lefolytatott demokratikus vita alapján jöhet létre. Mint mondta, szerencse, hogy 2017-ben, gyakorlatilag egy időben Németországban és Franciaországban is választások lesznek, s így az utána következő három évben megnyílik a tér a cselekvésre.

Macron ezt követően egy 18-24 hónapra vetített tervet vázolt hallgatóságának, amely szerint az új alapszerződés az életszínvonalban és gazdaságilag egymáshoz közelebb lévő, erősebb uniós országokat foglalná magába.

Nem lehet az európai centrum egyre nagyobb integrációja felé haladni, ha a társadalmi és adóügyi kérdésekben nincs közös stratégia - mondta a miniszter.

Véleménye szerint "ha nem teszünk semmit", Európa és az eurózóna szétesik. Európa számára rövid időn belül új útvonalat, új célokat kell kitűzni - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?