Túszok elengedését jelentette be a Hamász, Gázában egyre több a halott és a menekülő

izraeli-palesztin konfliktus

Három túsz, egy nő és két gyereke szabadon engedését jelentette a Hamász iszlamista terrorszervezet, miközben a szombati tömeggyilkosság után indított izraeli válaszlépések miatt már mintegy 340 ezer ember menekült el otthonából a térségben, a halottak száma pedig mintegy 1200.

„Egy izraeli telepes nő és két gyereke kiszabadult, miután a korábbi összecsapások során fogságba estek” – közölte a Hamász fegyveres szárnya. Az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg a túszok kiszabadulását. Az Al-Aksza palesztin televíziócsatorna által bemutatott felvételen egy kék blúzos nő látható, amint két gyerekkel, a Hamász három fegyveresének kíséretében elhagy egy szögesdróttal körbekerített területet.

A gázai egészségügyi minisztérium közben arról tájékoztatott, hogy az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma megközelítette az 1200-at, a sebesülteké pedig az 5600-at.

Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) csütörtök hajnalban azt tudatta, hogy a Gázai övezetben szerda estig további 75 ezerrel, körülbelül 338 ezerre nőtt a belső menekültek száma. Az övezetben mintegy 2,3 millió ember él.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, melyben több mint 1200 ember halt meg, mintegy háromezren megsérültek, és a fegyveresek feltételezhetően nagyjából 150 embert raboltak el és ejtettek túszul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?