Turcsinov: katasztrófa lenne az igenek győzelme a kelet-ukrajnai voksoláson

Kijev |

<p>Katasztrófát jelentene, ha a kelet-ukrajnaiak igennel szavaznának a vasárnapi szeparatista népszavazásokon - közölte Olekszandr Turcsinov ukrán házelnök, ügyvivő államfő szombaton az ukrán állami televízióban.</p>

Az Ukrajnától való elszakadás "lépés lenne a szakadékba ezen régiók számára. Ez az eufória nagyon súlyos következményekkel járhat, és sokan már most érzik magukon ezeket a következményeket" - fogalmazott. Turcsinov szerint azok, akik a kelet-ukrajnai régiók önállósága mellett foglalnak állást, nem értik, hogy ez a gazdaság, a szociális program, a megélhetési lehetőségek teljes megsemmisítését jelenti e területek lakosainak többsége számára. 

Az ideiglenes államfő megjegyezte, hogy a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszkban és Kramatorszkban már nem működik egyetlen vállalat sem. Turcsinov kifejezte aggdalmát amiatt, hogy egyes szeparatisták Donyeck és Luhanszk megyéket "az állandó harci cselekmények színterévé igyekezne tenni, olyan területté, ahol nincs semmiféle perspektíva, ahol elpusztult a gazdaság". Megismételte, hogy a kijevi vezetés kész tárgyalóasztalhoz ülni a régiók, köztük a Donyec-medence azon képviselőivel, akik a válságból kivezető utat akarják megtalálni, de nem tárgyalnak "terroristákkal, akik erőszakot alkalmaznak, gyilkolnak és embereket kínoznak". 

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna a decentralizáció irányába indult el, a valódi helyi önkormányzás, a régiók pénzügyi és politikai önrendelkezésének bővítése útján. "Gyenge régiókkal nem lehet erős Ukrajna" - hangoztatta, hozzátéve, hogy ezt azonban nem lehet "fegyverrel a kézben" elérni. Pénteken súlyos harcok robbantak ki a Donyeck megyei Mariupolban, ahol fegyveres szakadárok megkísérelték elfoglalni a városi rendőrkapitányság épületét. A harcokban a legfrissebb adatok szerint heten vesztették életüket és 39-en sérültek meg. Vasárnap Donyeck és Luhanszk megyében a Moszkva-barát szakadárok népszavazást készülnek tartani e területek önállóvá válásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?