Trump visszatáncol és füllent

Washington. Az orosz beavatko-zás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást – közölte Donald Trump elnök a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott meg-beszélése elején újságírókkal, hangsúlyozva, teljes mérték-ben bízik az amerikai hírszer-zésben.

Washington. Az orosz beavatko-zás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást – közölte Donald Trump elnök a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott meg-beszélése elején újságírókkal, hangsúlyozva, teljes mérték-ben bízik az amerikai hírszer-zésben. Pálfordulás Trumpnál a Putyin-találkozó után.

A Helsinkiben megtartott Trump–Putyin-csúcs után az amerikai elnök Washingtonban értékelte a tanulságokat. Az elnök pálfordulásai nem emlékeztettek komoly politikusra. Miközben a világsajtó és saját republikánus politikustársai is élesen kritizálták Donald Trump megállapításait és tárgyalási stratégiáját, a Vlagyimir Putyinnal folytatott megbeszélései után, immár az elnök is másképpen értékelt.

Az elnök leszögezte: „rosszul fejezte ki magát” a Helsinkiben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtókonferenciáján. Vagyis – mint hangsúlyozta – nem azt akarta mondani, hogy nincs oka azt hinni, hogy Oroszország „nem avatkozott be” a 2016-os elnökválasztási folyamatba, hanem ennek ellenkezőjét. Trump hangsúlyozta ugyanakkor: a beavatkozások nem befolyásolták a választások eredményét. Hozzátette: a 2018 őszén tartandó, úgynevezett félidős választásokon kormánya mindent megtesz a választási rendszer biztonsága érdekében és „agresszívan” megsemmisít majd minden beavatkozási kísérletet. Közölte: az amerikai hírszerző ügynökségek a teljes bizalmát élvezik, elfogadja megállapításaikat, miszerint Oroszország igenis beavatkozott a két évvel ezelőtti választásokba. Hangsúlyozta: az amerikai–orosz viszony nagyon rossz, de a helsinki találkozón javult, és a jövőben tovább javulhat.

Az Egyesült Államok tiszteli a NATO-t, az Európai Unió tagországai a barátai, és Oroszországot tartja fenyegetésnek – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője. Az elnök elhibázott nyilatkozatait korrigáló McConnell egyúttal leszögezte: Oroszország „minden kétséget kizáróan” beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.

Az amerikai elnök hiába került a sajtótámadások kereszttüzébe a Putyinnal szembeni puhasága miatt, egy másik fontos kérdésre is maradt energiája: arra, hogy új színt találjon az elnöki különgépnek. Rövidesen ugyanis lecserélik az elnöki szállítóstáb csaknem 30 éves Boeingjét, és Trump szerint a „babakék” színénél – melyet még 1960-ban választott ki John F. Kennedy és felesége, Jacqueline Kennedy – sokkal jobb lenne, ha az Air Force One-t az amerikai nemzeti színekre pingálnák ki. Az elnök a 2021-ben rendszerbe álló különgépen az ágyakat is kiszélesíttetné és puhább törölközőket tetetne a mosdókba...

Trump a jelek szerint egyre kevésbé képes igazat beszélni, még a legjelentéktelenebb apróságokról is kényszeresen hazudik. Most azt állította, hogy a hétvégi brit látogatásán, ahol fogadta II. Erzsébet is, a királynő életében először az ő tiszteletére szemlélte meg saját díszőrségét. A díszőrség előtti közös elvonulásukról szóló felvétel máris klasszikus lett, hiszen látható, a királynő megpróbálta megtanítani Trumpot helyesen járni. Az elnököt végképp nem zavarta ügyetlenkedése, ehelyett most azt mondta: „A királynő abszolút csodálatos figura. Megszemléltük a díszőrséget, mint mondják, 70 éve először volt ilyen”. Ez teljes kitaláció, hiszen bevett szokás, hogy a királynő a látogató állam- és kormányfőkkel megtekinti a díszőrséget, vagyis évente többször is megesik ez... (MTI, Index, 444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?