Trump orosz segítséget kért

Philadelphia. Közfelkiáltással alelnökjelöltté választotta a Demokrata Párt jelöltállító konvenciója Philadelphiában Tim Kaine virginiai szenátort.

Philadelphia. Közfelkiáltással alelnökjelöltté választotta a Demokrata Párt jelöltállító konvenciója Philadelphiában Tim Kaine virginiai szenátort. Donald Trump az orosz hacke-rekhez fordult: azt kérte tőlük, hogy további e-maileket hozzanak nyilvánosságra Hillary Clinton feltört postafiókjából.

A kedden elnökjelöltté választott Hillary Clinton demokrata jelölt a múlt pénteken jelentette be, hogy Tim Kaine-nel együtt szeretne indulni a novemberi elnökválasztáson. Az 58 éves Kaine-t mostanáig az amerikai közvélemény is kevéssé ismerte, de jelentős politikai tapasztalattal rendelkezik. A virginiai szenátor felszólalt a párt konvencióján, s azt mondta: „alázattal” elfogadja a jelöltséget.

Hillary Clinton tisztában van vele, mekkora a tétje a mostani elnökválasztásnak – hangsúlyozta az amerikai elnök a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvencióján elmondott beszédében. Barack Obama beszédét nagy várakozás előzte meg, és a sportcsarnokban olyan volt a hangulat, mintha nem is Clinton, hanem Obama volna az elnökjelölt. Az elnök a vezetése alatt eltelt nyolc évet elemezte, felidézte a jónak tartott döntéseket, hogy aztán amellett érvelhessen, hogy ennek a nyolc évnek a politikáját érdemes folytatni, vagyis pártja jelöltjét, Clintont kell megválasztani elnöknek. Beszédében Obama hosszasan támadta Clinton republikánus vetélytársát, Donald Trumpot, egyenesen fenyegetőnek nevezte Trump esetleges elnökké választását. Oktalan szenzációhajhásznak és az amerikai nemzetbiztonságra veszélyesnek nevezte Trumpot Joe Biden amerikai alelnök a philadelphiai konvención szerda este elmondott beszédében. Szerinte a republikánus elnökjelölt tönkretenné az amerikai középosztályt, és veszélybe sodorná az Egyesült Államok nemzetbiztonságát is.

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje Oroszország oldalára állt, és ezért nem válhat belőle az amerikai fegyveres erők főparancsnoka – szögezte le Leon Panetta egykori védelmi miniszter, a CIA korábbi igazgatója a jelöltállító konvención. Trump pár órával korábban arra szólította fel Oroszországot, hogy hackerekkel kutassa fel és tegye közzé azokat az e-maileket, melyeket Hillary Clinton külügyminisztersége idején a privát címéről küldött, s melyeket kitörölt. Mindezt akkor, amikor egyre többen azt feltételezik, hogy Oroszország áll amögött, hogy a WikiLeaks a múlt pénteken a Demokrata Párttól megszerzett több ezer levelet publikált, melyek arról tanúskodtak, a párt nem volt pártatlan, megpróbálta elgáncsolni Bernie Sanders kampányát, hogy Clinton lehessen az elnökjelölt. Panetta úgy véli, Trump ezzel az ország egyik ellenfelét nyíltan arra kérte, hogy informatikai hadviseléssel vagy hírszerzési eszközökkel avatkozzon be a választásba. „Felfoghatatlan számomra, hogyan lehet egy elnökjelölt enynyire felelőtlen” – bírálta Trumpot Leon Panetta. Trump időközben cáfolta, hogy bármiféle kapcsolatban állna Oroszországgal, másrészt arra ösztökélte az oroszokat, találják meg vetélytársa, Clinton eltűnt elektronikus leveleit. „Oroszország, ha hallasz, remélem megtaláljátok azt a 33 ezer e-mailt, ami még hiányzik. Szerintem a sajtónk bőségesen meg fog jutalmazni érte” – mondta egy floridai eseményen a republikánus jelölt.

Clinton kampánycsapata azonnal reagált: szerintük „először fordul elő, hogy egy nagy párt elnökjelöltje aktívan biztat politikai ellenfele elleni kémkedésre külföldi hatalmat.” A konvenció tegnap ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?