Trump aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat

Washington |

<div>Az amerikai elnök aláírta a szankciós törvénycsomagokat, de jelezte, hogy azokat elhibázottnak tartja és alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz.&nbsp;</div>

Donald Trump zárt ajtók mögött írta alá  és emelte ezzel törvényerőre a múlt héten a kongresszus mindkét háza által elsöprő többséggel megszavazott szankciós törvénycsomagot. A képviselőház kedden 419:3 arányban, a szenátus pedig csütörtökön 98:2 arányban voksolt a törvénycsomagra.  Az Oroszország elleni új gazdasági szankciókat a tavalyi amerikai választási folyamatba történt, Moszkva által cáfolt orosz beavatkozással, valamint a Krím-félsziget 2014-ben történt bekebelezésével és Moszkva Szíriában játszott szerepével indokolták a törvényhozók. Emellett új szankciókat szavaztak meg Irán és Észak-Korea ellen.  A törvénycsomag egyik  fontos cikke  megköti az elnök kezét, s korlátozza őt abban, hogy  a szankciókat egyoldalúan, saját jogkörében feloldja. A törvény előírja ugyanis, hogy az elnöknek minden olyan  döntése előtt, amely az amerikai külpolitikában jelentős változást hoz,  jelentést kell írnia és engedélyt kell kérnie a kongresszustól.         Rex Tillerson külügyminiszter  előző nap  újságíróknak kifejtette, hogy Donald Trump nem nagyon örült annak, ahogyan a kongresszus megfogalmazta a törvénycsomagot         Az elsősorban az orosz energetikai szektort érintő, az Európai Unió bírálatát és Moszkva ellenintézkedéseit is kiváltó szankciók aláírása után Trump közleményt adott ki. Ebben leszögezte: tiszteletben tartja a kongresszus döntését, de alkotmányos jogaival összhangban álló intézkedéseket hoz. Trump reményét fejezte ki, hogy a kongresszus tartózkodik majd „az elhibázott törvény” alkalmazásától, mert ez akadályozná az európai szövetségesekkel történő együttműködést az ukrajnai konfliktus megoldásában. Az elnök ugyanakkor leszögezte: pártfogolja a teheráni és phenjani lator államok megbüntetését szolgáló kemény intézkedéseket.         A közleményben az amerikai elnök – kifogásai megfogalmazása mellett – hangoztatta: a nemzeti egység érdekében írta alá a törvénycsomagot, és aláírásával világossá teszi azt is, hogy az Egyesült Államok nem tűr el beavatkozást a demokratikus folyamataiba és szövetségesei oldalán fellép Oroszország  felforgató tevékenysége ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?