Fény az alagút végén: a tudósok szeretnék tisztázni, mit látunk „halálunk után”

Fehér fényt látni, lebegés érzése a saját testünkön kívül, vagy természetfeletti lény jelenlétének érzékelése – ezek a halálközeli élmények (angolul: near-death experiences, NDE) gyakori jellemzői. A kutatók úgy vélik, most végre magyarázatot adhatnak arra, miért élik át az emberek ezeket a különös tudatállapotokat. Ezeket az élményeket gyakran olyan betegek írják le, akiket sikerült újraéleszteni szívmegállás után. Egy új tanulmány szerzői szerint ezek a reakciók az emberi agy válaszai a halálos fenyegetettségre.

A tudósok ezeket az élményeket „leválasztott tudatállapotként” írják le, amely akkor alakul ki, amikor az ember valódi vagy potenciális fizikai veszélyben van. A tanulmányban összefoglalták a pszichológia és az idegtudomány területéről származó eddigi ismereteket, és megpróbáltak egy átfogó modellt létrehozni, amely egységes magyarázattal szolgálhat.

Ezt az új koncepciót NEPTUNE-nak nevezték el (ez egy mozaikszó az angol Neurophysiological Evolutionary Psychological Theory Understanding Near-death Experience, azaz „Neurofiziológiai Evolúciós Pszichológiai Elmélet a Halálközeli Élmények Megértéséhez”). A modell szerint a folyamat akkor indul el, amikor az agy oxigénhiányban szenved, miközben emelkedik a szén-dioxid szintje. Ez az állapot úgynevezett agyi acidózist idéz elő, amely reakciók sorozatát indítja el. Aktiválódnak az agy bizonyos területei, például a halántéki–fali összeköttetés vagy a nyakszirti lebeny, emellett nagy mennyiségű természetes kémiai anyag szabadul fel.

A szerotonin például intenzív vizuális hallucinációkat idéz elő. Az endorfinok mély nyugalomérzetet váltanak ki, és megemelkedik a gamma-amino-vajsav (GABA) szintje is, amely hasonló hatással bír. A dopaminszint jelentős emelkedése pedig a kutatók szerint magyarázatul szolgálhat arra, miért érzi úgy az ember, hogy valami „földöntúlit” él át ezekben az állapotokban.

A tanulmány szerzői evolúciós magyarázatot is kerestek ezekre a jelenségekre. Azt feltételezik, hogy a halálközeli élmények egy szélesebb körű védekező mechanizmus részei lehetnek. Amikor a test már nem képes a harcra vagy menekülésre, az agy vélhetően egy másik stratégiát választ: teljesen elszakad a valóságtól. Ezáltal a figyelmet befelé fordítja, és lehetővé teszi, hogy az ember pszichésen túlélje a félelmetes helyzetet.

Ez a disszociációnak nevezett képesség – vagyis a környezettől való mentális eltávolodás – magyarázatul szolgálhat arra is, hogy miért élik át egyesek gyakrabban ezeket az élményeket, mint mások. Azok, akik könnyebben merülnek el álmokban, képzelgésekben vagy más „valóságtól elszakadó” állapotokban, valószínűleg veszélyhelyzetben is gyakrabban kerülnek ilyen tudatállapotba.

A kutatók emellett felhívják a figyelmet a REM-intrúzió jelenségére is – ez az az állapot, amikor az álom fázisának elemei megjelennek az ébrenlét során. Az ilyen „álomszerű beszivárgás” a tudatba villanásokat, eufóriát vagy azt az érzést keltheti, hogy az ember elhagyta saját testét.

A szerzők azonban elismerik, hogy néhány kérdésre még mindig nincs válasz. Például nem tudni pontosan, milyen folyamatok kombinációjának kell egyszerre bekövetkeznie ahhoz, hogy ezek az élmények elinduljanak. A modell ugyan segít számos aspektust megmagyarázni, de még mindig nem tud választ adni például olyan jelenségekre, mint a jövő előérzete, amelyet egyesek ilyen élmények után tapasztalnak.

(pluska)