Továbbra is nagy a terrorveszély Németországban

Berlin |

<p>Változatlanul magas a terrortámadás kockázata Németországban, de nincsenek arra utaló jelek, hogy terrorveszély fenyegetné a karácsonyi vásárokat - mondta Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter csütörtökön Berlinben a szövetségi és tartományi biztonsági szervek közös terrorelhárító központjában (GTAZ) tett látogatása után.</p>

Hangsúlyozta, hogy a terrorveszély várhatóan nem csökken a belátható jövőben, és minden korábbinál több embert, nagyjából 700 főt tartanak számon a terrorcselekmény elkövetésére hajlandó szélsőségesek között. Azonban a hatóságok minden korábbinál több eljárást is folytatnak, és "éjt nappallá téve dolgoznak a polgárok biztonságáért".

A tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista merénylet után feltárták a terrorelhárítás "hiányosságait" és megerősítették a rendszert, a többi között új, országszerte egységes kockázatelemzési módszert vezettek be és szigorították a terrorveszélyes külföldiek kitoloncolását szabályozó előírásokat. Így az újabb karácsonyi szezonban Németország már hatékonyabban védekezik a terrorveszéllyel szemben - mondta a miniszter.

Kiemelte, hogy a 40 szövetségi és tartományi hatóság, és a munkájukat összehangoló GTAZ erőfeszítései révén "sikerült megakadályozni egy sor terrortámadást". 

Az elhárító központ helyzetértékelése alapján a karácsonyi vásárok nincsenek kitéve az ország egészét jellemző szintnél magasabb fokú, külön ezeket a rendezvényeket célzó fenyegetettségnek - tette hozzá a német belügyminiszter.

Thomas de Maizire tájékoztatóján arról is beszélt, hogy a közbiztonság erősítése és a terror elleni harc sikere érdekében is fontos, hogy minél hamarabb megalakuljon a következő kormány. A németek biztonságának további erősítése "nagyon sürgető feladat" - mondta. Kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések folytatásához új költségvetésre van szükség, amelyet csak a következő kormány tud megalkotni.

Tavaly december 19-én egy elutasított tunéziai menedékkérő követett el merényletet a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren. A szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban félszáznál is többen megsebesültek. A vásárokat az idén minden korábbinál nagyobb szabású óvintézkedések mellett rendezik meg, a legtöbb helyszínt beton terelőelemekkel bástyáztak körbe, és erősítették a rendőri jelenlétet.

Thomas de Maiziere tájékoztatójával kapcsolatban a tárca a Die Welt című lap érdeklődésére közölte, hogy az idén eddig nagyjából 50 szélsőséges iszlamistát toloncoltak haza biztonsági okokból. A célországok között vannak európai államok is, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Oroszország. Hazatoloncoltak iszlamistákat Törökországba, Jordániába, Marokkóba, Tunéziába, Algériába és Afganisztánba is, négy embert pedig a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer keretében európai uniós tagországoknak adtak át.

A Die Welt szerint ez a korábbi gyakorlathoz képest "kitoloncolási hullámot" jelent, amely a tavaly decemberi berlini támadás tanulságai alapján indult el. A merénylet elutasított menedékkérő elkövetőjét, Anis Amrit el kellett volna távolítani az országból, de nem tudták hazatoloncolni, mert nem sikerült úti okmányt szerezni neki. Ezért a német hatóságok most igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne forduljon elő hasonló eset - írta a Die Welt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?