Több katona Csecsenföldre

Moszkva. A csecsenföldi belügyi erők több mint ezer fővel való megerősítését rendelte el Vlagyimir Putyin tegnap délután.

Moszkva. A csecsenföldi belügyi erők több mint ezer fővel való megerősítését rendelte el Vlagyimir Putyin tegnap délután. Az orosz elnök délelőtt titkos villámlátogatást tett Groznijban, hogy Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök megölése ellenére megmentse az észak-kaukázusi szövetségi köztársaság normalizálására irányuló politikáját. A visszatérte utáni moszkvai kormányülésen Putyin utasította Rasid Nurgalijev belügyminisztert, hogy nyomban teljesítse a csecsenföldi belügyminisztérium kérését állományának 1125 fővel való megerősítésére. Egyben elrendelte, hogy a szövetségi tárcák és hivatalok küldötteinek csoportja, German Gref gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a következő napokban utazzon Csecsenföldre, hogy a helyszínen mérje fel a tagköztársaság segélyszükségleteit. A villámlátogatáson Putyin egyébként magas állami kitüntetéseket adott át Kadirov özvegyének és más elhunyt vezetők hozzátartozóinak.

Két orosz katonát megöltek és ötöt megsebesítettek tegnap hajnalban csecsen lázadók a Saliban lévő táboruk elleni, gránátvetőkkel végrehajtott támadásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?