Tiltakoznak a franciák

Belgrád. A macedón elnök, Borisz Trajkovszki repülőgépe megpróbált földet érni, mielőtt ismeretlen okok miatt lezuhant volna. A roncsok vizsgálata során kiderült, hogy a gépnek ki voltak oldva a kerekei – mondta a belgrádi Beta hírügynökségnek egy boszniai belügyi forrás.

Belgrád. A macedón elnök, Borisz Trajkovszki repülőgépe megpróbált földet érni, mielőtt ismeretlen okok miatt lezuhant volna. A roncsok vizsgálata során kiderült, hogy a gépnek ki voltak oldva a kerekei – mondta a belgrádi Beta hírügynökségnek egy boszniai belügyi forrás. A szakértők jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy a kényszerleszállást, amely katasztrófával végződött, a motor meghibásodása vagy netán a légi irányítás hibája okozta-e. Az illetékes elmondta: az eddigi vizsgálat kizárta annak lehetőségét, hogy a rossz időjárás idézte volna elő a szerencsétlenséget. Az SFOR szóvivője elutasította azokat a spekulációkat, amelyek szerint egy régi radar okozta a tragédiát. Szerinte az SFOR legénysége, amely a mostari repülőtér légi forgalmát irányítja, képzett emberekből áll. Mivel a katasztrófa pillanatában a francia egység parancsnoksága alá tartozott a mostari reptér, Franciaország is igyekszik cáfolni azokat a véleményeket, amelyek szerint esetleg francia katonák felelősek a macedón elnök és további 8 személy haláláért. (mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?