Thaiföld támogatja az új alkotmánytervezetet

Bangkok.

Bangkok. A bangkoki hatósá-gok már eleve az alkotmány-tervezet bírálatát 10 év börtönnel fenyegető bűncse-lekménynek minősítették.

A vasárnapi thaiföldi népszavazáson előzetes eredmények szerint a délkelet-ázsiai ország állampolgárainak jelentős többsége támogatta az ország új alkotmányát, amely lehetővé tenné a katonai tanács beavatkozását a politikai életbe a parlamenti választások után is.

Szomcsai Szrisutthijakorn, a thaiföldi választási bizottság elnöke elmondta, a szavazatok 91%-os feldolgozottsága mellett az ország új alkotmányát a választópolgárok 62%-a támogatta, 38%-uk ellene szavazott. A népszavazáson az új alkotmány mellett a választópolgárokat arról is megkérdezték, akarják-e, hogy egy kinevezett szenátus döntsön a miniszterelnök személyéről. Szomcsai szerint a thaiföldiek 58%-a szavazott erre igennel, míg 42% -uk nemmel. Az alkotmánytervezet ugyanis arról rendelkezik, hogy a kétkamarás parlament felsőházának, a szenátusnak a tagjait ne válasszák, hanem kinevezzék. Ez azt jelentené, hogy a 2017-re ígért választások után a parlament továbbra is a tábornokok felügyelete alatt lenne. Az 50 millió thaiföldi választópolgár mindössze 55%-a járult az urnákhoz – ismertette az illetékes.

A 2014-ben lezajlott katonai puccs óta ez az első alkalom, hogy a délkelet-ázsiai ország állampolgárai egyáltalán élhetnek szavazati jogukkal. Ugyanakkor a bangkoki hatóságok már eleve az alkotmánytervezet bírálatát 10 év börtönnel fenyegető bűncselekménynek minősítették, s tegnap például csak azért vettek őrizetbe egy diákot, mert tiltakozásul széttépte szavazólapját. Jellemző, hogy noha a refendumot az ellenzék bírálta, Jinglak Sinavatra volt kormányfő – 2014-ben az ő megbuktatására vette át a hatalmat a hadsereg – nem merte nyíltan az új alkotmány elutasítására buzdítani íveit.

A thaiföldi katonai kormányzat szigorú korlátozásokat vezetett be a népszavazás előtt, betiltották a politikai gyűléseket, a független kampányrendezvényeket és az alkotmánytervezetről folytatott nyílt társadalmi vitát.

Megfigyelők szerint a hadsereg leginkább az ország északi részén mind a mai napig komoly támogatottsággal rendelkező Sinavatra-családnak a hatalomba való visszatérését akarja megakadályozni. 2006 óta a hadsereg több puccsot is végrehajtott a Sinavatrák ellen, de választásokon mindig vissza tudtak kerülni az ország élére. Eközben a feszültséget tovább fokozza, hogy a délkelet-ázsiai országban félistenként tisztelt, 1946 óta uralkodó, 88 éves Bhumibol király egyre betegebb, s ez komoly kétségeket vet fel a királyság jövőjével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?