Testvértelepülések találkozója Muzslán

Muzsla |

<p>Testvértelepülések találkozójára készül Muzsla önkormányzata. Holnap szlovákiai és magyarországi partnereit látja vendégül. A négyes találkozón a szlovákiai Brusno és a magyarországi Mogyorósbánya illetve Pilisszentlászló küldöttsége vesz rész.</p>

Mogyorósbánya, Pilisszentlászló és Muzsla is vegyesen lakott település. „Mogyorósbánya lakosainak zöme magyar nemzetiségű, de él itt egy 10 százalékos szlovák kisebbség is. Pilisszentlászlón jelentős a szlovák kisebbség aránya. Itt a lakosok közel 70 százaléka szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Ezeken a találkozókon az önkormányzati kérdések és a helyi problémák megvitatása mellett mindig szóba kerül a kisebbségi lét kérdése is” – mondta Drapák Károly, Muzsla polgármestere. A négy település 15 éve szoros kapcsolatban áll. Több közös projektet pályáztak meg. „Elsősorban az iskolaügy és a környezetvédelem területén szeretnénk hatékonyabb együttműködést kialakítani” – jegyeztemega polgármester.

A négy település nemcsak az önkormányzat szintjén és az oktatás területén törekszik az együttműködésre. Fontosnak tartják a kulturális kapcsolattartást is. „Erre kiváló lehetőséget nyújtanak a helyi fesztiválok. Tíz éve a Csemadok helyi alapszervezetével együttműködve felelevenítettük a szüreti felvonulás hagyományát. Idén is változatos programmalvárjuk az érdeklődőket. A szüreti ünnepséget szoboravatással kezdjük. Szent Orbán előtt tisztelegve a szőlőhegyen a Hideg kútnál állítunk szobrot. A hely érdekessége, hogy a török ostrom idején ide, azaz a Hideg kútra menekültek a falu lakosai” – nyilatkozott Drapák Károly. A holnapi szüreti vigadalom idején madárijesztő készítésben is lehet versenyezni, a kisgyermekes családokat is érdekes programok várják. 15-től 19 óráig a Hangyaszövetkezet épületében a falumúzeum is várja a látogatókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?