Tatabánya bekapcsolódik a mohi atomerőmű engedélyezési eljárásába

Tatabánya |

<p>Tatabánya energetikai, környezetvédelmi és klíma szakértőkkel képviseli a város érdekeit pénteken a mohi atomerőmű engedélyezési eljárásának pozsonyi közmeghallgatásán - közölte az MTI-vel csütörtökön a polgármester.</p>

Bencsik János tájékoztatása szerint az erőmű tervezett blokkjainak biztonsági szintje ma már elfogadhatatlanul alacsony. A létesítmény földrengésveszélyes területen fekszik és a harminc esztendős technológiával készülő, szovjet típusú reaktorok fő hiányossága, hogy nincs olyan beton védőburkuk, amely ellen tudna állni egy repülőgép becsapódásának.
    A városvezető szerint nem megakadályozni szeretnék az erőmű fejlesztését, de a közvetlen szomszédságban élő - Tatabánya is ebben a védőtávolságban található - közösségek biztonságát meg kell teremteni.
    A mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának megépítését kötelezően előírták a privatizálás során, az olasz Enel energetikai társaság ennek a nyilvánosság kizárása mellett, új engedélyezési eljárás nélkül kívánt eleget tenni - mondta a polgármester.
    Bencsik János a Greenpeace kezdeményezéséhez csatlakozva, néhány magyarországi és szlovákiai magánszemély társaságában kezdeményezte az új engedélyezési eljárás elrendelését a szlovák hatóságoknál. Miután az ügyben pozitív döntés született, megteremtődött a lehetősége, hogy Magyarország a nemzetközi egyezmények alapján hivatalosan is bekapcsolódjon a folyamatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?