Támadások tucatjai a szakadárok ellen

<p>Luhanszk/Donyeck. Az ukrán hadsereg átfogó támadásokat indított a szakadárok ellen, Kijev a légierőt is beveti.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az ukrán hadsereg légi csapást mért tegnap a Luhanszktól északkeletre fekvő Sztanicja Luhanszka településre. A támadás következtében „házak omlottak le, áldozatok vannak a békés lakosság körében”. Magában Luhanszkban csak a légiriadót lehetett hallani, a városban nyugodt volt a helyzet. A donyecki szakadárok „védelmi minisztere”, Ihor Sztrelkov szerint a hadsereg Donyeck és Kramatorszk elleni éjjeli tüzérségi támadásának több halálos áldozata van, pontos számuk egyelőre nem ismert. Korábban az ukrán média a belügyminisztérium adataira hivatkozva azt írta, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet első napja alatt 1000 szakadár esett el. Szerdáig több mint 27 ezer embert – közöttük több mint 10 ezer gyermeket, fogyatékkal élőt, illetve idős embert – menekítettek ki Donyeck és Luhanszk megyéből az ország más régióiba – közölte a rendkívüli helyzetek állami szolgálata. Az országos katasztrófavédelmi szerv szerint sokan egyénileg hagyták el állandó lakóhelyüket, és ideiglenesen rokonokhoz költöztek. A kormány kormányközi koordinációs törzset állított fel, amely az ideiglenesen megszállt, illetve a „terrorellenes művelet” által érintett településeket elhagyó állampolgárok szociális ellátásáról gondoskodik.

Újabb áldozatok

Négy ukrán katona vesztette életét Kelet-Ukrajnában azóta, hogy a kormányerők újrakezdték az oroszbarát szakadárok elleni támadásokat – közölte egy ukrán katonai tisztségviselő. Az ukrán fegyveres erők hétfő éjjel indították újra a felkelők elleni műveletet, miután Petro Porosenko államfő visszavonta a tíz nappal korábban elrendelt egyoldalú tűzszünetet. Az ukrán elnök szerint a béketárgyalások folytatásához nem teljesültek a feltételek, mivel a szakadárok nem fegyverezték le magukat és nem adták vissza az elfoglalt határátkelőket. A hadsereg azóta már több mint száz támadást hajtott végre a felkelők állásai ellen, tegnap három falut sikerült megtisztítania a szeparatistáktól.

Grad sorozatvetővel lőtték a Donyeck megyei Kramatorszk városát szerdára virradó éjszaka az ukrán fegyveres erők. „Igen hevesen lőtték a várost, valósággal ontották rá a lövedékeket. Sűrűn lehetett erős detonációkat hallani” – mondta egy nevének elhallgatását kérő szakadár vezető.

Harcok a határátkelőkért

Kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok aknavetővel lőttek egy határátkelőt az orosz–ukrán határon, egy határőr meghalt, négy társa megsebesült – közölte a határőrség. Mintegy húsz lövedéket lőttek ki a Donyeck megyei Novoazovszkban lévő határátkelőre. A szakadárok rálőttek a határőrök egy csoportjára is, amely a szolgálatot átvenni tartott a határátkelőhöz. A támadásban négy határőr megsebesült. Az ukrán hadsereg visszafoglalt egy határátkelőhelyet az oroszbarát felkelőktől a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében. Az ukrán elnök gratulált a katonáknak és a határőröknek, akik átvették az ellenőrzést a szeparatisták által korábban elfoglalt határállomás felett. A tájékoztatás szerint a hadsereg egységei aknamentesítették a környező területet, amelynek során tizenöt robbanószerkezetet hatástalanítottak a létesítményhez vezető utak mentén.

Lebukott egy szakadár vezér

Ukrajnában őrizetbe vettek egy szakadár vezetőt, aki a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében éppen nehézgéppuska, gránátvető, géppisztoly és robbanószer vásárlásáról tárgyalt egy bárban – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU). A magát önhatalmúlag Horlivka, a szakadárok egyik Donyeck megyei erőssége polgármesterének kikiáltó Volodimir Kolosznyuk a felelős egyebek mellett a város szakadárjainak felfegyverzéséért. A lázadók vezetője a magas katonai képesítéssel rendelkező Igor Bezler orosz állampolgár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?