Talán Magyarországon

Budapest. II. János Pál pápa és II. Alekszij orosz pátriárka is úgy gondolja, ha találkozójuk létrejön, arra Magyarország a legalkalmasabb helyszín.

Budapest. II. János Pál pápa és II. Alekszij orosz pátriárka is úgy gondolja, ha találkozójuk létrejön, arra Magyarország a legalkalmasabb helyszín. Balog Zoltán református lelkész, a miniszterelnök egyházi főtanácsadója elmondta: Mádl Ferenc köztársasági elnök a katolikus egyházfőnél tett látogatása során a napokban felajánlotta: Magyarország helyszínt adna a katolikus és az ortodox egyházfő találkozójának. Balog Zoltán szerint a találkozó létrejötte elsősorban Moszkván múlik, s mint jelezte, ennek esélyét elég minimálisnak tartja, de ha mégis megvalósulna, a helyszín nagy valószínűséggel Magyarország lenne. A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy Magyarország – mind állami, mind egyházi szempontból – bármikor kész fogadni a két egyházi vezetőt. Szavai szerint a helyszín felajánlása kapcsán „találkozik a történelmi múlt és egy abszolút tudatos külpolitikai stratégia a kormányzat részéről”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?