Szlovák-magyar evangélikus püspöktalálkozó: több testvér egyházközségre van szükség

Budapest |

<p>Oktatási intézményeik kapcsolatáról, a két nemzet közös egyházi ünnepéről és a testvér egyházközségek számának gyarapításáról esett egyebek között szó a szlovák és a magyar evangélikus püspöki kar csütörtökön befejeződött találkozóján - mondta az MTI-nek Fabiny Tamás püspök.</p>

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) külügyi kapcsolatokat koordináló püspöke kijelentette: a másfél napos találkozón, amelyen részt vett mindkét ország összes lutheránus püspöke, megtárgyalták a 2010-ben a szlovákiai Zsolnán tartandó közös ünnepségsorozat részleteit, amellyel a magyar evangélikus egyház 1610-es szervezeti felállítására, a püspökségek megalapítására emlékeznek.
    Ugyanígy megbeszélték, hogy az evangélikus testvérintézmények és testvér egyházközségek számát gyarapítani kell; az eperjesi gimnázium jelezte, hogy érdekelné diákcsere magyarországi oktatási intézménnyel. A magyar fél szorgalmazta az "egyházi kishatárfogalom" fellendítését, a lelkészek és a hívek gyakrabb átjárását - folytatta.
    Fabiny Tamás utalt arra, hogy a megbeszélésen szó volt a Jan Kollárnak, a XIX. századi magyarországi szlovák lelkész-költőnek Budapesten állítandó emléktábláról, amelyet a szlovákok már régóta szorgalmaznak. Ezzel kapcsolatban beszámoltak a szlovák püspököknek az MEE országos presbitériumának döntéséről, miszerint az emléktáblát a Rákóczi úti szlovák evangélikus templom falán helyeznék el.
    A tárgyalásokon határoztak egy szlovák-magyar történészbizottság felállításáról is, amely a két nép evangélikus közösségeinek XIX-XX. századi történetét dolgozza fel. A kutatások érintik majd a XIX. századi pánszlávizmust, s érintik a szocializmus időszakának történetét is - tette hozzá.
    Az evangélikus püspök szólt arról: a szlovák egyházi vezetés tájékoztatást kért a Magyar Evangélikus Konferencia (MAEK) működéséről, ugyanis nehezményezték, hogy ennek üléseire Szlovákiából is érkeztek magyar lelkészek és presbiterek. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a magyar egyházvezetés nem szeretné, ha a szlovákok akadályoznák országukból a magyarok részvételét a MAEK konferenciáin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?