Szíriai menekültek százai taxival akartak Finnországból Oroszországba utazni

<p>Taxival akart Finnországból Oroszországba jutni több száz szíriai menekült, hogy onnan Norvégiába utazzon tovább - írta kedden az Ilta-Sanomat című finn lap, de a fuvarból nem lett semmi, mert az erre kiszemelt svéd taxisofőrnek nem tudták bizonyítani, van-e beutazási engedélyük Oroszországba.</p>

A lappföldi Ivalóban dolgozó Jari Similällä taxisofőr a lapnak elmondta, hogy magukat szíreknek mondó menedékkérőktől ajánlatot kapott. A sofőr szerint mintegy négyszázan voltak, és Murmanszkba kellett volna szállítani őket, ahonnan Norvégiába utaztak volna tovább. A "megrendelés teljesítéséhez" a taxisnak legalább ötvenszer kellett volna fordulnia.    A fuvarból végül nem lett semmi, mert a menekültek nem tájékoztatták Similällät arról, hogy jogosultak-e Oroszországba utazni. A taxisofőr elmondta, hogy nem sértett volna törvényt, ha az utazni kívánóknak van orosz vízumuk. Amikor azonban kérte, hogy emailben küldjék el neki az ezzel kapcsolatos információkat, a migránsok közölték: csak telefonon hajlandók tárgyalni, majd ezután többet nem is keresték.    A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig 30-35 ezer menedékérő érkezhet az országba. 2014-ben mindössze négyezren érkeztek. Finnországba az év elejéig közel 26 ezer migráns érkezett, többségükben Irakból. Szergej Ivanov, az orosz elnöki hivatal vezetője a Sauli Niinistö finn elnökkel folytatott keddi megbeszélései után egyebek között elmondta: Oroszországnak gondjai vannak az Ukrajnából érkezett 1,6 millió migránssal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?