Szigorúbb szabályok az adóelkerülés és a terrorizmus finanszírozása ellen

Brüsszel |

<p>Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta azt az új uniós irányelvet, amelynek célja a pénzmosással, az adóbűncselekményekkel és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékonyabb fellépés.</p>

Az irányelv tartalmáról már korábban megállapodott a parlament a másik uniós társ-jogalkotói intézménnyel, a tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsal. 

Ez immár a negyedik olyan uniós irányelv, amely a pénzmosás ellen született. Ennek értelmében a vállalatok, az egyéb jogi személyek és a vagyonkezelő szervezetek tényleges tulajdonosait központi uniós adatbázisban kell feltüntetni, amelybe a hatóságok - valamint érvekkel alátámasztott jogos igény esetén például az oknyomozó újságírók is - betekinthetnek. Ha az igény jogossága megalapozott, akkor az érdeklődő hozzájuthat a tényleges tulajdonos nevéhez, születési évéhez és hónapjához, állampolgárságához, tartózkodási országához, illetve a tulajdonosi érdekeltség jellegére vonatkozó információhoz. A hozzáférést a tagállamok csak "kivételes körülmények között, eseti alapon korlátozhatják.

Az irányelv arra is kitér, hogy a bankokat, könyvvizsgálókat, ügyvédeket, ingatlanügynököket és kaszinókat bejelentési kötelezettség terheli, ha ügyfeleiknél gyanús tranzakcióit észlelnek. Az uniós irányelv egyértelműsíti a "kiemelt közszereplők" kategóriáját, aminek az adott jogszabályi kereten belül a korrupció elleni küzdelem szempontjából van jelentősége: az államfők, kormánytagok, a legfelsőbb bíróságok bírái, a parlamenti képviselők, valamint a felsoroltak családtagjai tartoznak ide.

A pénzmosás elleni irányelvet a tagállamoknak két éven belül át kell ültetniük a saját nemzeti jogrendjükbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?