Külföld

Szexuális erőszak vádjával perelték be András herceget

Virginia Giuffre egyike volt azoknak a nőknek, akik feljelentették Jeffrey Epsteint. Az amerikai nő most egy polgári peres eljárást kezdeményezett András yorki herceg ellen, azt állítva, hogy Erzsébet királynő fia Londonban és New Yorkban is megerőszakolta 2001-ben, amikor még csak 17 éves volt.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. augusztus 13. 18:19

András herceg
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

András herceg neve először egy 2015-ös, Epsteinnel szemben benyújtott keresetben került elő. Az akkor még névtelen áldozat, akiről azóta kiderült, hogy Giuffre, akkor azt állította, hogy Epstein és kerítője, Ghislaine Maxwell akarata ellenére kényszerítették szexre András herceggel, amikor a nő mégcsak 17 éves volt.

András herceg 2019-ben reagált Giuffre állításaira, akkor azt mondta, hogy soha nem történt ilyesmi, és nem emlékszik, hogy találkozott volna a nővel.

A most benyújtott kereset szerint a brit uralkodócsalád tagja szexuális erőszakot követett el Giuffre-vel szemben Ghislaine Maxwell londoni otthonában, illetve Epstein manhattani és Virgin-szigeteki otthonában is.

A kereset úgy fogalmaz, hogy 20 évvel ezelőtt András herceg vagyona, hatalma, pozíciója és kapcsolatai lehetővé tették, hogy bántalmazzon egy megrémült, sérülékeny fiatalt, akit senki nem védett meg.

Giuffree egy közleményben azt írta, hogy nehezen hozta meg a döntést, de felelősségre akarja vonni erőszaktevőjét.

(br, 444)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
zuzana 2
Frissítve

Ukrajnának szánt tarackágyúk legyártására kapott megrendelést Szlovákia

korčok k

Korčok elutasította az SaS ajánlatát, egyelőre kivonul a politikából

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

atomfegyver k

Az oroszok nem lennének képesek a nukleáris hadviselésre – állítják az amerikai szakértők

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

Nem kell a Dunaszerdahelyi kórházig utazni a röntgenért, mert a helyi rendelőintézetben is van szolgáltatás (A szerző felvétele)

Marad a röntgen Nagymegyeren

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.