Széles skálán a minimálbérek

Az idén január 1-jén, az „EU25-ben” a minimálbérek összege 121 euró (Lettország) és 1403 euró (Luxemburg) között változott.

Az idén január 1-jén, az „EU25-ben” a minimálbérek összege 121 euró (Lettország) és 1403 euró (Luxemburg) között változott. A tagjelölt országok közül Bulgáriában havonta 61 euró, Romániában hatvankilenc euró, Törökországban pedig 240 euró volt a minimális kereset, míg Magyarországon alig valamivel több, mint 200 eurót ér az ötvenhárom ezer forintos minimálbér, Szlovákiában pedig az említett időszakban csupán 6080 korona, azaz megközelítőleg 156 euró volt, a múlt hónaptól, vagyis októbertől 6500 korona a minimálbér.

Jelenleg az Európai Unió 25 tagállamából 18-ban létezik törvény által előírt, hivatalos havi minimálbér. Több tagországban, mint például Németországban, Ausztriában nincs országosan kötelező legkisebb bér, a minimálbérek mértékét az ágazati tarifaszerződések szabályozzák.

Összehasonlításul a forrás megjegyzi, hogy az Egyesült Államokban a szövetségi minimálbér 727 eurónak felel meg, az államok egy részében viszont a munkavállalókat ennél magasabb havi minimum illeti meg.

A vizsgált országok többségében a minimálbér kevesebb, mint 50 százaléka a bruttó átlagkeresetnek. (euro.hu, info.profesia.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?