Szaúd-Arábiában meghirdették "a harag napját" a Facebookon

Dubaj/Rijád |

<p>Meghirdették "a harag napját" Szaúd-Arábia-szerte a Facebook közösségi portálon; szerda reggelig több mint 460-an csatlakoztak a választott vezetőket, a nőknek nagyobb szabadságot és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelő felhíváshoz.</p>

A király, aki három hónap távollét után szerdán tért haza külföldi gyógykezelésről, dollármilliárdokban mérhető összeggel növelte a szociális juttatásokra fordított állami forrásokat, amivel feltehetően támogatottságának növelését és az elégedetlenség kirobbanásának megakadályozását próbálja elérni.
A fekete aranyból származó busás bevételek dacára Szaúd Arábia 10,5 százalékos munkanélküliséggel küzd, és a 18 milliós lakosságnak járó szociális juttatások jóval szerényebbek, mint a többi öböl menti olajmonarchiában.
A Facebookon meghirdetett felhívás aláírói azt követelik, hogy emeljék 10 ezer riálra (2700 dollárra) a minimálbért, teremtsenek új munkahelyeket, állítsanak fel testületet a korrupció felszámolására, s töröljék el az igazságtalan adókat és illetékeket. Politikai téren az abszolút monarchia eltörlését, választott parlamentet, független bíróságokat, a politikai foglyok elengedését, valamint a szólás és a gyülekezés szabadságának tiszteletben tartását reklamálják. Emellett a hadsereg újjáépítését, a befolyásos és konzervatív szunnita muzulmán klérus megreformálását és a nőket sújtó jogellenes korlátozások felszámolását akarják elérni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a március 11-re meghirdetett tüntetést támogatók közül hányan élnek Szaúd-Arábiában és hányan külföldön, s hogy hányan hajlandók utcára vonulni közülük a világ legnagyobb kőolajexportáló országában. A tunéziai és egyiptomi vezetők hatalmát megdöntő tüntetéseket fiatalok szervezték a közösségi oldalak segítségével, de Szaúd-Arábiában egy közelmúltbeli internetes felhívás a teljes érdektelenségbe süllyedt, egy ember sem demonstrált Rijádban.
Abdalláh bin Abdel-Azíz király utasítást adott arra, hogy 40 milliárd riállal (10,7 milliárd dollárral) növeljék az ország fejlesztési alapjában rendelkezésre álló pénzeket, amivel csaknem megduplázódott az eredeti, 47 milliárdos alap kerete. Ebből az alapból segítenek házat vásárolni, házasodni és vállalkozást indítani a rászorulóknak. Ezenkívül a 87 éves uralkodó elrendelte, hogy emeljék 15 százalékkal a kormányzati alkalmazottak bérét, kapjanak egy évre járadékot a munkanélküli fiatalok, a külföldön tanuló diákok pedig részesüljenek ösztöndíjban.
A király ugyanakkor még egy tyúklépést sem tett az ellenzék által követelt politikai reformok irányába, így például egy szóval sem említette, hogy kész beleegyezni önkormányzati választásokba.
Elemzők nem tartják valószínűnek, hogy Szaúd-Arábiában az egyiptomihoz vagy a tunéziaihoz hasonló lázadás robban ki, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kormánynak több erőfeszítést kell tennie a szociális problémák kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?