Szakértő: a köztudatba bekerült nevek mögötti segítőkről sem szabad megfeledkezni

<p>A párizsi és a brüsszeli merényletek kapcsán a köztudatba bekerült pár név, de a mögöttük álló tucatnyi segítőre is oda kell figyelni - jelezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) szakértője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.</p>

Szalai Máté kiemelte: ez egy hálózat, becslések szerint Szíriától Franciaországig minden egyes elkövető mellett több tucat segítő állhat. Ezt a hátteret a múlt novemberi párizsi merényletek óta sem sikerült felkutatni. A szakértő szerint Európában és a schengeni térségben nagyon nehéz szétválasztani az egyes országok fenyegetettségi szintjét. Ezzel együtt bebizonyosodott, hogy az országok biztonsága szorosan összefügg, ezért fontos, hogy a nemzeti hatóságok, szolgálatok hatékonyan tudjanak együttműködni.    A KKI szakértője kitért arra is, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 2015 második felében stratégiát váltott. Eddig is voltak Iszlám Állam-hálózatok Európában, de nem követtek el merényleteket. Elsődleges céljuk a rekrutációs tevékenység fenntartása volt, hogy francia és belga állampolgárokat vigyenek Szíriába és Irakba harcolni. Mostanra viszont a toborzás helyett a terrorista merényletek végrehajtása vált elsődlegessé - tette hozzá.    Szalai Máté a brüsszeli robbantások után pozitívnak nevezte, hogy a közbeszédben a terrortámadásokat rendészeti kérdésként kezelik,  nem pedig civilizációk összecsapásaként. A szakértő a keresztény és muszlim világ efféle szembeállítását kártékonynak nevezte. Mint kiemelte, ha az a kép alakul ki Európában, hogy az iszlám nem része a kontinensnek, a muszlimok már eleve meglévő gyökértelenség érzése megerősödik. Ha az emberek azt mondják, hogy nem fogadjuk be a muszlimokat, akkor keresnek más befogadó közösséget, amely könnyen lehet egy terroristahálózat - fejtette ki a szakértő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?