A Legfelsőbb Bíróság megerősítette az előzetes letartóztatást a kassai férfi ellen, akit terrorizmussal vádolnak

21
Kassa |

A Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága (NS SR) megerősítette az előzetes letartóztatást a kassai M. F. ellen, akit engedély nélküli fegyvertartással és terrorcselekményekben való részvétellel vádolnak. Az előzetes letartóztatás elleni fellebbezését alaptalannak ítélték, és elutasították – tájékoztatta az állami hírügynökséget Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője. A vádlott kérte, hogy az előzetes letartóztatást váltsák ki az ő írásos ígéretével.

A rendőrség január elején tartóztatta le a 48 éves kassai férfit a Dargói Hősök (Sídlisko Dargovských Hrdinov) lakótelepen. Štefan Mulik megyei rendőrség képviselője az ügy kapcsán közölte, hogy a rendfenntartó szervek házkutatásokat végztek Kassán és egy zempléni községben is. A férfi nem csak vegyszereket tartott magánál, a házkutatás során nagy mennyiségű veszélyes anyagot és robbanószerkezet előállítására alkalmas anyagot, sőt lőszert is találtak nála. 

Kapcsolódó cikkünk

A férfit már 2021-ben is letartóztatta a rendőrség, amikor szintén nagy mennyiségű vegyi anyagot, veszélyes anyagokat, robbanószerkezetek gyártásához szükséges anyagokat, lőszert találtak nála. Akkor tiltott fegyvertartás és fegyverkereskedelem bűncselekményével vádolták meg. 2022-ben az illetékes járási bíróság hároméves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte öt év próbaidővel. A helyi lakosok elmondása szerint azonban folytatta az illegális tevékenységeit.

A rendőrség tájékoztatása szerint a vádlott radikalizálódott, az interneten erőszakos cselekményeket helyeselt, különböző mészárlásokról írt, radikális, baloldali szélsőséges nézeteket terjesztett, valamint fegyverek és robbanószerek készítésére vonatkozó útmutatókat osztott meg. Ezek másokat is inspirálhattak, hogy terrorcselekményeket kövessenek el.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?