Szaddám Líbiába küldené családját

London/Bagdad/Tripoli/Párizs. Szaddám Huszein állítólag 3,5 milliárd dollárt ajánlott fel Líbiának, hogy nyújtson menedéket családja és vezető iraki politikusok számára. A The Times meg nem nevezett diplomata közlésére hivatkozva számolt be az iraki államfő kéréséről.

London/Bagdad/Tripoli/Párizs. Szaddám Huszein állítólag 3,5 milliárd dollárt ajánlott fel Líbiának, hogy nyújtson menedéket családja és vezető iraki politikusok számára. A The Times meg nem nevezett diplomata közlésére hivatkozva számolt be az iraki államfő kéréséről. Ez az első jel, amely arra utal, hogy Szaddám foglalkozik a hatalomból való eltávolításának lehetőségével. Viszont Szeif al Iszlám Kadhafi, líbiai vezető fia tegnap cáfolta az említett értesülést. „Az iraki elnök a barátunk, Irak is baráti ország, ezért semmiféle szükségünk nincs arra, hogy ilyen titkos megállapodásokat kössünk” – mondta.

George Robertson NATO-főtitkár az El Mundo tegnapi számában megjelent interjújában kijelentette, George Bush elnök azért megy Prágába, hogy megkérdezze, melyek azok az országok, amelyek készen állnak arra, hogy segítsenek az USA-nak Szaddám ellen. A NATO esetleges iraki szerepvállalását firtató kérdésre Robertson kifejtette: „Az Irak-ellenes háborút nem kell kész ténynek venni. Amióta a BT-határozat megszületett, ketyeg az óra. Most odamennek a fegyverzetellenőrök, és lehet, hogy nem lesz háború. Köztudott, hogy Szaddám általában visszakozik, amikor belátja, milyen következményekkel jár az, amit csinál. Ha mégis háború lesz, a tagországok segítséget fognak kérni, ahogy az öbölháború idején is tették.”

Hans Blix, a fegyverzetellenőrök vezetője, aki ma várhatóan Bagdadba érkezik, tegnap Párizsban kemény választ helyezett kilátásba arra az esetre, ha Irak akadályozni fogja az ellenőrök munkáját. Ugyanakkor egy interjúban elismerte: „nincsenek világos bizonyítékaink arra, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek lennének”. Hozzáfűzte: egyelőre titok, hol és mit fognak ellenőrizni Irakban. „Pontosan tudjuk, hogy hová akarunk elmenni. Összesen 700 olyan létesítmény van, amelyet meg fogunk vizsgálni. Ezek közül néhányat 1998-ban leromboltak, de műholdfelvételek alapján láttuk, hogy sokat újjá is építettek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?