Súlyos tehervonat-baleset Oroszországban

Moszkva |

<p>Órák óta küzdenek a tűzoltók a lángokkal a Moszkvától északkeletre lévő Kirov város körzetében, ahol szerdán 32 gáztartálykocsi kisiklott, 10 pedig kigyulladt egy tehervonaton.</p>

A Pozgyino nevű vasútállomásnál helyi idő szerint hajnal fél ötkor történt baleset miatt a közeli házakból és az ott lévő kenyérgyárból 435 embert telepítettek ki. A szerencsétlenségnek nincsenek áldozatai.      A lakosság ugyanakkor attól tart, hogy mérgező anyagok kerültek a levegőbe. A Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozó környezetvédelmi szakértő azonban elmondta, nincs szükség kitelepítésre a baleset körzetéből, csak a lakások ablakait kell bezárni. A rendkívüli helyzetek minisztériumánál is kizárták, hogy a környéken lakókat gázmérgezés fenyegetné.     A tűzoltóknak a délelőtti órákra sikerült megakadályozni a lángok tovább terjedését, de mint a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálatánál elmondta, a gázkondenzátumot tartalmazó tartályok oltása nehézségeket okoz. A helyszínen egy tűzoltóvonat személyzete dolgozik a mentésen, de még két ilyen vonatot irányítottak  oda és több helyreállító egység tart a poznyinói állomás felé.      A baleset miatt 13 vonat késik a Kirovi területen.     A rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint a tehervonat súlyos balesetét az okozta, hogy az egyik gáztartály kigyulladt és kisiklott, majd emiatt a többi vagon is letért a sínekről és a gáztartályok lángra lobbantak.      Oroszországban gyakoriak a vasúti balesetek. Az elöregedett, vagy rossz műszaki állapotban lévő, túlterhelt vagonok és a sínek állapota, illetve az előírások megsértése miatt. Tavaly szeptember végén a Kosztromai területen a Buj nevű állomás közelében három propán gázt tartalmazó tartály siklott ki, az egyik felborult. Az akkori balesetben 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?