Státustörvény: januárban hatályba lép

Budapest. Orbán Viktor szokásos szerda reggeli rádióinterjújában kétségtelenné tette, hogy jövő év január 1-jével hatályba lép a státustörvény, egyúttal azonban jelezte: a jogszabály igazi tartalmát és értelmét a végrehajtási rendeletek adják majd meg, amelyekről a szombati kormányülésen is tárgyalni fognak.

Budapest. Orbán Viktor szokásos szerda reggeli rádióinterjújában kétségtelenné tette, hogy jövő év január 1-jével hatályba lép a státustörvény, egyúttal azonban jelezte: a jogszabály igazi tartalmát és értelmét a végrehajtási rendeletek adják majd meg, amelyekről a szombati kormányülésen is tárgyalni fognak. A magyar miniszterelnök tájékoztatása szerint a szomszédos államok közül a horvátokkal már megállapodtak a törvény végrehajtásának kérdéseiben, a szerbek részéről óvatos támogatást tapasztaltak, Szlovénia soha semmilyen kifogást nem vetett fel, és véleménye szerint Ukrajnában sem lesz akadálya a törvény érvényesülésének. Elmondta, hogy Románia esetében is bizakodó, Szlovákiával pedig a napokban tárgyalnak a törvényről.

Az EU-csatlakozás kapcsán a kormányfő úgy vélte, hogy óvatosan kell nyilatkozni a bővítést illetően, ugyanis nem Magyarország dolga meghatározni, hogy miképpen bővüljön az Európai Unió. Szavai szerint egyszerre kell a magyar nemzeti érdeket és a többi ország iránti barátságot képviselni, ám azt világossá kell tenni, hogy az uniós csatlakozás kapcsán Magyarország elvégzi a felkészülés munkáját és senkire nem akar várni. „Mindenkit szeretünk, mindenkit támogatunk, mindenkivel együtt érzünk, de egy dolgot nem tudunk elfogadni: ha bármely más ország nálunk lassabb felkészülése miatt várnunk kell a tagságra” – szögezte le Orbán Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?