Špidla fejét követeli a párttagság

Prága. Vladimír Špidla szociáldemokrata pártelnök fejét követeli egyre hangosabban a legerősebb cseh kormánypárt tagsága, mert úgy véli, hogy ő a legfőbb felelőse a párt sorozatos kudarcainak és népszerűsége jelentős csökkenésének.

Prága. Vladimír Špidla szociáldemokrata pártelnök fejét követeli egyre hangosabban a legerősebb cseh kormánypárt tagsága, mert úgy véli, hogy ő a legfőbb felelőse a párt sorozatos kudarcainak és népszerűsége jelentős csökkenésének. „Úgy látom, párt megyei szervezeteinek 60-70 százaléka meneszteni kívánja Špidlát, míg 30-40 százalék mellette van” – nyilatkozta tegnap a közszolgálati rádiónak Jitka Kupcová, a párt egyik alelnöke. Megjegyezte, hogy döntésre ez ügyben a pártelnökség szombati ülésén lehet számítani. A legerősebb cseh kormánypárton belüli frakcióharcok gyakorlatilag a 2002-es parlamenti választás után tartósodtak, a mikor a Špidla körüli csoport a kereszténydemokratákkal és a liberálisokkal alakított kormánykoalíciót. Miloš Zeman volt pártelnök hívei inkább kisebbségi kormányt szerettek volna, míg egy harmadik szárny a kommunistákkal való együttműködést részesítette volna előnyben. Az államháztartás széles körű reformjának beindítása megingatta a kormány és Špidla helyzetét, mert nem találkozott a lakosság támogatásával. Az európai parlamenti választáson elszenvedett kudarc – a szociáldemokrácia csak két mandátumot szerzett a 24-ből – pedig nyílt lázadáshoz vezetett a párton belül. „A párt vezetőinek távozniuk kell” – állítja a volt pártelnök és kormányfő Zeman, aki már hosszabb ideje nyíltan Špidla, valamint a pártalelnök és belügyminiszter Stanislav Gross eltávolítását követeli. Špidla bejelentette, hogy a pártvezetőség ülésén bizalmi szavazást fog kérni. A sajtó azt sem zárja ki, hogy a pártelnökség szombati ülésén benyújtja lemondását, s a pártvezetés Gross kezébe kerül. Gross, akinek a frakciója a jelek szerint jelenleg a legerősebb a szociáldemokrácián belül, nem is titkolja, hogy ambíciói vannak ezen a téren. „Ha a párt úgy dönt, kész vagyok átvenni a felelősséget” – mondta újságíróknak. A sajtó szerint Gross valódi célja a kormányfői tisztség megszerzése. Erre utal egyik közeli munkatársának a nyilatkozata is. „Lehetetlen, hogy a kormány élén olyan személy álljon, aki nem bírja a szociáldemokraták bizalmát” – mondta a Mladá fronta Dnesnek Richard Dolejs, Gross tanácsadója. Más vélemények szerint Gross most nem akar kormányfő lenni, s csak a helyzetet szeretné kihasználni, hogy a 2006-os parlamenti választáson az ő kezében legyen a párt. A fiatal politikus rendkívül népszerű, s megfigyelők szerint, ha ő vezetné a szociáldemokratákat, akkor minden probléma ellenére is esélyük lenne a győzelemre. Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy milyen hatása lesz a szociáldemokrácián belüli válságnak a kormány helyzetére. Néhány olyan lapvélemény is világot látott, hogy az igazi megoldást az előre hozott parlamenti választás jelentené. Ezt egyelőre egyetlen párt sem követeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?