Sorsdöntő voksok

Belgrád. Szerbiában tegnap tartották az elnökválasztás 2. fordulóját, a szavazásra jogosult polgárok két jelölt, Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese és Borisz Tadics, a Demokrata Párt elnöke között választhattak.

Belgrád. Szerbiában tegnap tartották az elnökválasztás 2. fordulóját, a szavazásra jogosult polgárok két jelölt, Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese és Borisz Tadics, a Demokrata Párt elnöke között választhattak. A köztársaság közel 6,5 millió szavazásra jogosult polgára közel 8,5 ezer szavazóhelyiségben voksolhatott (ezen belül Koszovóban 241 helyen volt szavazás). A választás első, június 13-án tartott fordulójában 15 jelölt indult. Az első kört az ultranacionalista Nikolics nyerte, 30,6 százalékkal, s továbbjutott Tadics is, aki a voksok 27,37 százalékát szerezte meg. A közvélemény-kutatások Tadics győzelmét jósolták a 2. fordulóban, mögé sorakozott fel a demokratikus tömb szinte minden pártja, beleértve a magyar pártokat (kivéve a VMDK-t, amely nem állt ki egyik jelölt mellett sem). Elemzők egyaránt sordöntőnek tekintik Szerbia jövője szempontjából az elnökválasztást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?