Soros György: a magyar kormány szándékosan félremagyarázza a nézeteimet

<div>Soros György interjút adott a Financial Timesnak, a magyar kormányról is nyilatkozott.</div>

Azt mondta, eddig tartózkodott attól, hogy kommentálja Orbán Viktor kormányfő támadásait, ám most úgy érzi, meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát. „Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani a hatalmát” – mondta. Az ellene folyó kampány szerinte az ő nézeteinek szándékos félremagyarázása, a cél a választók figyelmének elterelése az oktatás és az egészségügy rossz állapotáról. „Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul” – mondta Soros György. A menekültkérdésről kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének. „A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellentétes azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol” – idézi a brit lap a milliárdost. Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. „Valójában Orbán az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé” – fogalmazott.  Hozzátette: eljött az ideje annak, hogy a többi EU-tagország kormánya erőteljesebb választ adjon arra, ahogy Orbán a civil társadalommal bánik, és foglalkozzon a magyarországi jogállamisággal kapcsolatban felmerült félelmekkel is. Soros György szerint a jelenlegi magyarországi rezsim túl messzire ment.  Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőívről, melyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is – olvasható a közleményben. A kommüniké pontról pontra haladva cáfolja a nemzeti konzultáció állításait.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?