Sok a rakéta Tajvannál

Washington. Két év óta a legmagasabb szintű tárgyalások kezdődtek Washingtonban az amerikai-kínai katonai együttműködésről.

Washington. Két év óta a legmagasabb szintű tárgyalások kezdődtek Washingtonban az amerikai-kínai katonai együttműködésről. Douglas Feith amerikai védelmi államtitkár a találkozó után hasznosnak és szakmainak nevezte a katonai kapcsolatok újrafelvételét jelentő tárgyalásainak első fordulóját Hsziung Kuang-kaj tábornokkal, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnökének a helyettesével. Douglas Feith a tárgyalásokon szóvá tette, hogy fenyegetően sok a rakéta a Tajvani-szoros kínai oldalán. Számos területen lehetségesnek ítélték ugyanakkor az együttműködést, mindenekelőtt Észak-Korea vonatkozásában. Washington ismét sürgette Pekinget, hogy vesse latba befolyását az észak-koreai rezsimnél annak érdekében, hogy Phenjan látható módon számolja fel nukleáris fegyverprogramját. Kínai részről arról biztosították az amerikaiakat, hogy nem szállítanak rakétatechnológiát Phenjannak. A felek megállapították, hogy lehetőség van az együttműködésre az ENSZ-ben Irak leszerelésének ügyében is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?