Bagdad/Kerbela/Washington/London. Politikai feszültségek jellemezték az iraki síiták szent városában tegnap rendezett vallási ünnepségeket, miután a síiták több vezetője biztonsági megfontolásból nem jöhetett el Kerbelába. A síita ünnepre akár egymillió hívő is érkezhet a városba.
Síita ünnep, Amerika-ellenes hangulat
SZADDÁM BELORUSSZIÁBA?
A brit sajtó értesülései szerint Szaddám Huszein bajuszát leborotválva, beduinnak öltözve tart az ország északi határa felé. A bukott iraki elnököt, a brit és az amerikai hírszerzés útmutatása alapján, Északkelet-Irak sivatagos részén keresik a szövetségesek. A Daily Star Sunday szerint Szaddám 220 millió eurót fizetett a fehérorosz maffiának azért, hogy ott védelmet kaphasson. Állítólag éjjelente utazik, nappal pedig biztonságos helyeken húzódik meg. Előzőleg az Iraki Nemzeti Kongreszszus vezetője, Ahmed Csalabi ugyancsak arról beszélt, hogy értesülései szerint Szaddám és legalább az egyik fia életben van, és Irakban tartózkodik. Csalabi úgy tudja, hogy Szaddám az ország különböző vidékein bujdokol, s mozgását kis késéssel folyamatosan nyomon követik.
Egy amerikai tévéállomás szerint az iraki titkosszolgálat főnöke nem sokkal Bagdad eleste után találkozót próbált szervezni Szaddám és amerikai személyiségek részvételével. Bob Baer, a CIA egykori munkatársa az ABC-nek elmondta: Táher Dzsalíl Habbús tábornok arra kérte a dulajn törzs vezetőit, hogy a találkozó megszervezése céljából lépjenek kapcsolatba vele, Baerrel. Habbús április 11-én járt a törzs fejének házában, amely a Bagdadtól mintegy 100 kilométernyire nyugatra fekvő al-Ramadiban található. A házat azonban bombatalálat érte, s ennek során a törzs vezére és családjának 17 tagja életét vesztette.
ÚJABB VEZETŐK ŐRIZETBEN
Irakban elfogták a Szaddám-rendszer egyik körözött regionális parancsnokát, Mohammed Hamza az-Zubaidit. Az-Zubaidinak – aki egy időben miniszterelnök-helyettes is volt – a Pentagon kártyapakli formában kiadott, a legjobban körözött iraki vezetők listáján a pikk dáma jutott, s az 55 nevet tartalmazó sorban a 18. helyre került.
Szaddám egyik vejének letartóztatását is megerősítette tegnap a Katarban állomásozó amerikai középső parancsnokság. Dzsamál Musztafa Abdallah, a törzsi ügyek hivatalának helyettes vezetője, Szaddám legkisebb lányának férje a 40. helyen szerepel az 55-ös listán. A kártyapakliban ő a treff 9-es.
NEM LESZNEK TÁMASZPONTOK
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter tagadta, hogy tárgyalások folynának állandó amerikai támaszpontok létesítéséről iraki területen. Korábban a The New York Times szellőztette meg katonai forrásokra hivatkozva: az amerikai katonai vezetés reméli, hogy négy támaszpontot tarthat fenn Irakban, egyet a Bagdad közvetlen közelében lévő nemzetközi repülőtéren, egyet Násziríja közelében, a harmadikat az ország nyugati, sivatagos részén, egy repülőtérnél, a negyediket pedig az ország északi, kurdok lakta területén, a basuri légikikötőnél. Az amerikai haderő már használja ezeket a bázisokat. Rumsfeld színtiszta spekulációnak nevezte az írást.
BLIX SÚLYOS VÁDJAI
Hans Blix szerint az USA megpróbálta lejáratni az Irakban dolgozó fegyverzetellenőröket, hogy felhatalmazást kapjon a katonai beavatkozásra. Az ENSZ fegyverzetellenőreinek (UNMOVIC) vezetője dokumentumok meghamisításával vádolta az amerikaiakat és a briteket a BBC-nek adott nyilatkozatában. „A két ország ily módon akarta bizonyítani a közvélemény előtt, hogy Irak tiltott fegyverekkel rendelkezik” – mondta.
Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő közölte: Moszkva támogatja az Irak ellen érvényben lévő ENSZ-szankciók gyors feloldását, de erre csak a BT által megállapított forgatókönyv alapján kerülhet sor. A Kuvait 1990-es lerohanása óta érvényben lévő szankciók tehát csak akkor szüntethetőek meg, ha az UNMOVIC és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fegyverzetellenőrei hivatalos jelentést tesznek le az asztalra arról, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek. Az ENSZ BT tegnap napirendre is tűzte a fegyverzetellenőrök Irakba való visszaküldésének kérdését. Moszkva mellett az elmúlt években ugyancsak az embargó fokozatos megszüntetése mellett érvelő Párizs is az ENSZ iraki fegyverzetellenőrzési missziójának befejezéséhez kötné a szankciók feloldását.
ÁRULÁSSAL VÁDOLT BRIT HONATYA
Tegnapi londoni lapértesülések szerint évente több százezer fontot kapott a Huszein-rezsim olajbevételeiből George Galloway brit munkáspárti képviselő, akinek közismertek voltak jó kapcsolatai Bagdaddal, és aki a háború előtt belpolitikai botrányt okozott felhívásával, amelyben parancsmegtagadásra szólította fel az Irakba vezényelt brit katonákat. Galloway mindent cáfolt. A The Daily Telegraph tudósítója az iraki külügyminisztérium szétbombázott épületében lelt a bizalmas hírszerzési iratokra, amelyek szerint Galloway Tarik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettes révén félévente 3 millió hordó iraki olajhoz jutott. Ezt a nemzetközi piacon értékesítette, és részesedése az eladásokból évente 375 ezer font volt. (m, o, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.