Rumsfeld: ketyeg az óra

Doha/Washington/Bagdad. Az amerikai védelmi miniszter szerint a bagdadi kormány jelentésének átvétele nyomán rövid időn belül lépnie kell a nemzetek közösségének.

Doha/Washington/Bagdad. Az amerikai védelmi miniszter szerint a bagdadi kormány jelentésének átvétele nyomán rövid időn belül lépnie kell a nemzetek közösségének. A CNN-nek tegnap Donald Rumsfeld kijelentette: az illetékesek „néhány hét leforgása alatt átolvassák, elemzik és más országok szakértőivel megvitatják a jelentést, majd levonják belőle a következtetéseket”. A miniszter szerint nem az a kérdés, vajon Irak rendelkezik-e tömegpusztító fegyverekkel vagy sem. „Világos, hogy Iraknak vannak ilyen fegyverei. A kérdés az, vajon Bagdad úgy döntött-e, hogy vége a játszmának... és ennek megfelelően eleget tesz az ENSZ-határozatban foglaltaknak, s elárulja, milyen eszközökkel rendelkezik, egyúttal pedig együttműködik az ellenőrökkel a (tömegpusztító) kapacitások felszámolásában” – jelentette ki Rumsfeld. Szerinte az együttműködés fontos kritériuma lesz, hogy Irak megengedi-e azoknak a személyeknek a külföldre távozását, akik érdemi információval szolgálhatnak az iraki rezsim tiltott fegyverkészleteiről.

Az amerikai kormány illetékesei szerint nincs bizonyíték a The Washington Post értesülésére, amely szerint az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatot tartó iszlám szélsőségesek vegyi fegyverhez, vélhetően VX elnevezésű ideggázhoz jutottak Irakban október végén vagy novemberben. Ha a lap híre igaznak bizonyulna, a legegyértelműbb bizonyíték lenne arra a régóta hangoztatott washingtoni vádra, hogy az al-Kaida támogatást kap Iraktól, és megcáfolná Bagdadnak azt a 12 ezer oldalnyi dokumentummal alátámasztott állítását, hogy megsemmisítette teljes vegyifegyver-készletét.

Az ENSZ fegyverzetellenőrei Irakban megállapították, jelenleg nem mutatja fegyvergyártási tevékenység nyomait az a Bagdadtól északra lévő ipari létesítmény, ahol Irak egykoron atombombák készítéséhez halmozott fel anyagokat. A vizsgálódások e hét közepétől sűrűsödnek, mert az ellenőrök újabb felkeresendő létesítményekről szereztek tudomást. Több száz létesítményt kívánnak ellenőrizni a következő hónapokban, ezeket azzal gyanúsítják, hogy kettős szerepet töltenek be, s fegyverkezésre használható termékeket vagy berendezéseket is gyártanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?