RÖVIDEN

Katonai csapás Irán ellen?
Berlin. Katonai csapás lehetőségét is fontolóra vette az USA annak érdekében, hogy Iránt eltántorítsa atomprogramjától. Erről számolt be NATO-forrásokra hivatkozva tegnap a berlini Der Tagesspiegel.

Katonai csapás Irán ellen?

Berlin. Katonai csapás lehetőségét is fontolóra vette az USA annak érdekében, hogy Iránt eltántorítsa atomprogramjától. Erről számolt be NATO-forrásokra hivatkozva tegnap a berlini Der Tagesspiegel. Az idézett források szerint Washington már tájékoztatta nyugati szövetségeseit arról, a katonai szakértőknek fel kell térképezniük azokat az iráni nukleáris létesítményeket, amelyek szóba jöhetnek esetleges katonai csapások célpontjaiként. A tekintélyes német lap arról értesült, noha az USA nem gondol invázióra, a légicsapásokat nem zárja ki. Az erre vonatkozó tervezések teljes gőzzel haladnak. (MTI)

Kínai–Japán feszültség

Tokió. A japán kormány újabb hivatalos tiltakozó jegyzéket küldött a kínai vezetésnek egy Sanghajba akkreditált japán diplomata miatt. A japán külügy szerint az eset 2004 májusáig nyúlik vissza. Akkor vetett véget életének egy diplomata, aki a sanghaji japán főkonzulátus rejtjelezője volt. Tokió szerint a diplomata a kínai titkosszolgálat zsarolásának esett áldozatul, amely ezzel megsértette a diplomaták sérthetetlenségére vonatkozó bécsi konvenciót. A mostani már a negyedik hivatalos tiltakozás Japán részéről. Tokió az ügy tisztázását követelte Kínától, de mindeddig nem kapott választ. (MTI)

Lelőttek két terroristát

Rijád. Lelőttek egy körözött fegyverest, egy feltételezett terroristát tegnap a szaúdi hatóságok al-Kászim tartományban, 24 órán belül a másodikat. Abder-Rahmán al-Mutab tűzpárbajban vesztette életét, miután a biztonsági erők üldözőbe vették az előző napi, öt rendőr életét követelő fegyveres támadások után. A keddi támadásokat követő hajszában már korábban elfogták Mutab egyik társát, Mohammed asz-Szuvejlimit. Az akcióban Szuvejlimi megsérült, és később belehalt sérüléseibe. (MTI)

Elraboltak egy német családot

Szanaa. Jemenben tegnap elraboltak egy öttagú német családot. A tettesek valószínűleg ezúttal is valamely törzshöz tartoznak. Ez idén a harmadik olyan emberrablás a szegény arab országban, amelynek áldozatai nyugati állampolgárok. A berlini külügyminisztérium megerősítette a hírt. A központi hatalom ellenőrzése alól kicsúszó törzsek gyakran ejtenek túszul turistákat Jemenben, de tárgyalások eredményeként általában sértetlenül szabadon engedik őket. A múlt héten két osztrákot, egy hónappal ezelőtt pedig két svájcit ejtettek túszul. Mindkét esetben azt követelték, hogy a hatóságok engedjék szabadon bebörtönzött családtagjaikat. Mind a négy turista sértetlenül kiszabadult. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?