Romlik a „gyógyultak” állapota

Moszkva/Koppenhága. Ma Moszkvába érkezik Lene Espersen dán igazságügy-miniszter. Az EU soros elnöki tisztét betöltő ország politikusának útját már korábban tervbe vették, tekintettel a novemberi orosz–EU csúcsra, de látogatása most Ahmed Zakajev, Maszhadov európai megbízottja miatt került az érdeklődés középpontjába.

Moszkva/Koppenhága. Ma Moszkvába érkezik Lene Espersen dán igazságügy-miniszter. Az EU soros elnöki tisztét betöltő ország politikusának útját már korábban tervbe vették, tekintettel a novemberi orosz–EU csúcsra, de látogatása most Ahmed Zakajev, Maszhadov európai megbízottja miatt került az érdeklődés középpontjába.

Zakajevet a múlt héten, a csecsen világkongresszus koppenhágai ülése után vették őrizetbe a dánok, de nem akarják kiadni Oroszországnak, és ha Moszkva nem ad át újabb bizonyítékokat terrorizmusban való érintettségéről, akkor szabadlábra is helyezik. A világkongresszus egyébként is komoly csapást mért az orosz–dán viszonyra: Putyin elnök lemondta dániai látogatását, az orosz–EU csúcsot Koppenhágából Brüsszelbe helyezik át, és az Egységes Oroszország párt a dán termékek bojkottjára is felszólított.

Hivatalos bejelentés szerint 120-ra nőtt a moszkvai túszdráma halálos áldozatainak száma, miután az egyik kórházban ápolt sérült túsz, egy asszony „szívelégtelenségben elhunyt”. Eddig 501 volt túszt engedtek haza a kórházakból, közülük azonban 30-nak romlott az állapota, ismét kezelésre szorulnak, úgyhogy jelenleg 149-en vannak még gyógyintézetekben. A hivatalos jelentés az állítólag több mint száz eltűnt személyről nem tesz említést.

Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter szerint a NATO bővítése nem erősíti a nemzetközi terrorizmus elleni harc hatékonyságát. Leszögezte: Moszkva hozzáállása változatlanul negatív a szövetség újabb – nagy valószínűséggel a balti államokat is magában foglaló – kiterjesztésével szemben. Tegnap Moszkva-barát csecsen belügyi források megerősítették Szergej Ivanov kijelentését, miszerint Csecsenföldön – és nem csak ott – a moszkvai túszdrámához hasonló, újabb terrorcselekményeket készítenek elő, öngyilkos terroristák toborzásával is. E források szerint ezekre az akciókra személyesen Aszlan Maszhadov szakadár csecsen elnök adott utasítást. A moszkvai Dubrovka színház elfoglalásának kitervelését magára vállaló Sámil Bászájev hadúr azonban úgy nyilatkozott a múlt pénteken, hogy Maszhadov nem tudott a készülő akcióról. A csecsenföldi orosz erők parancsnoksága szerint a túszdráma után megkezdődött nagyszabású műveletek miatt szakadár fegyveres csoportok a szomszédos Dagesztánban akarnak elrejtőzni. A szövetségi központ lehallgatott rádióüzenetekre hivatkozott, amelyek szerint a fegyveresek felvették a kapcsolatot dagesztáni elvbarátaikkal, akik segítséget nyújtanának nekik, hogy csecsenföldi menekültekként vegyüljenek el a köztársaságban. Közlések szerint a csecsen és dagesztáni belügyi szervek közösen fogják ellenőrizni a határ térségét.

Egyébként vasárnap este 9 orosz katona vesztette életét Csecsenföldön, amikor szakadár fegyveresek lelőttek egy Mi-8 típusú helikoptert. A gép lelövését szakadár források mellett Borisz Podoprigora ezredes, a csecsenföldi szövetségi csapatok parancsnokhelyettese is megerősítette. Augusztus 19-én a szakadárok pontosan ugyanígy semmisítettek meg egy Mi-24-es orosz katonai szállító helikoptert, amelynek következtésben 120 ember vesztette életét – több mint a Kurszk atom-tengeralattjáró 2000 augusztusi tragédiája során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?