Roma családok százait tették az utcára Bulgáriában

Szófia |

<p>Négyszáz roma család került katasztrofális helyzetbe a bulgáriai Jambol peremén, miután a város önkormányzatának utasítására óta a földdel tették egyenlővé azokat a lepusztult panelházakat, amelyekben eddig éltek, s a lakók a szomszédos mezőn kényszerültek tanyát verni.</p>

A sebtében tákolt szükséghajlékokban rettenetes állapotok alakultak ki, néhány gyermeket már kórházba kellett szállítani - hívta fel a figyelmet egy bolgár gyermekvédő szervezet.

A mára szomorú nemzetközi hírnévre szert tevő, úgynevezett "20-as tömböt" még az 1980-as évek elején húzták fel, hogy rendes lakhatást biztosítsanak a környék addig földpadlós kunyhókban tengődő mintegy száz roma családjának. A panelházas negyedben azonban hamarosan rendkívüli szegénység alakult ki, amelyet az ott lakók egészségének romlása, valamint az írástudatlanság, a prostitúció, az alkoholizmus és kábítószerezés elterjedése kísért. Azok a kevesek, akik munkát találtak, gyorsan elköltöztek, míg a többiek teljes nyomorba zuhantak.

E jelenségektől több mint egymillió cigány szenved Bulgáriában, amely a kommunizmus összeomlása után gazdaságilag igen nehezen állt talpra.

A jamboli házrombolásról a Nemzeti Hálózat a Gyermekekért elnevezésű bolgár gyermekvédő szervezet számolt be, élesen támadva a kelet-bulgáriai kisváros vezetését. Jelentésük szerint az önkormányzat folyvást arról beszélt, hogy rendezni akarja a "20-as tömb" problémáját, valójában azonban minden jó kezdeményezést rendre elvetett. A lakónegyed az évek során valódi gettóvá változott, amelyből idővel kikapcsolták az áram- és a vízszolgáltatást, végül pedig a bérleti szerződéseket is felbontották, miután az ott lakóktól már senki sem tudta behajtani a lakbért.

2010 áprilisában az új polgármester, Georgi Szlavov konferenciát szervezett, amelyen a kormány képviselői mellett az ENSZ gyermekvédelmi alapja (UNICEF) és néhány nem kormányzati szervezet is képviseltette magát. A tanácskozáson újabb terveket kovácsoltak, hogy legalább hozzáfogjanak a jamboliakat fenyegető szociális katasztrófa megoldásához, az ígéretekből azonban semmit sem valósítottak meg a szervezet szerint.

Májusban azután a hatóságok veszélyesnek nyilvánították a házak műszaki állapotát, s a lakókkal közölték, hogy ki kell hurcolkodniuk. A romák között harag és kétségbeesés lett úrrá, egyesek hozzáláttak, hogy saját kezűleg szétbontsák lakásaikat, s miután egy gyermeket agyonnyomott egy lezuhanó betongerenda, a polgármester utasítást adott a rendőrségnek a terület kiürítésére, s fémkerítést emeltetett a negyed köré. Egyik napról a másikra családok százai váltak hajléktalanná, kényszerűen korábbi berendezési tárgyaikból, ablaktáblákból, fóliákból és fa raklapokból tákolva maguknak menedéket a szomszédos mezőn.

Azóta a helyzet csak tovább súlyosbodott. A hőmérséklet Jambolban lassanként fagyponthoz közelít, az őszi esőktől sártengerré változott a kisváros határa, s a cigány családok életkörülményei tarthatatlanná váltak.

A Nemzeti Hálózat a Gyermekekért most azt szorgalmazza, hogy nagy számú roma kisgyermeket édesanyjukkal együtt vegyék szociális gondozásba. A többieknek csak az a remény marad, hogy az idei tél talán nem lesz túl szigorú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?