<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan alkotmánymódosítást javasol Romániában, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben - közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.</p>
Regionális nyelvvé tenné a magyart Erdélyben az RMDSZ
Bukarest |
"A programunk egyik része a nemzeti közösségek, a magyar közösség kollektív jogaira vonatkozik, a nyelvhasználattól az autonómiáig. Fontos célkitűzés, hogy a magyar nyelv regionális nyelvként jelenjen meg az alkotmányban, ezt az alkotmánymódosító tervezetünkbe is bevettük" - mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a választások után a parlament első teendője lesz az alkotmány módosítása, amelyhez kétharmados többség szükséges. Kelemen Hunor szerint 2013-ban Romániának új fejlesztési régiókat kell kijelölnie, hogy az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti költségvetési időszakában hatékonyabban hívhassa le az európai forrásokat. Rámutatott, a következő időszakban Románia 31 milliárd eurónyi - az éves állami költségvetéssel azonos nagyságrendű - összeget hívhat le uniós forrásokból, de ennek hatékony felhasználásához szerinte koherens fejlesztési régiókat kell kialakítania. Az RMDSZ 13-16 fejlesztési régiót javasol a jelenlegi hét helyett, amelyeket a belső történelmi, gazdasági, kulturális kötődésekre alapozva rajzolnának meg - magyarázta Kelemen Hunor, azokra a román politikai törekvésekre utalva, amelyek Székelyföldet különböző fejlesztési régiók között osztanák fel. Az RMDSZ választási programjában vázolt gazdasági célkitűzések szerint Romániának legalább két évig meg kell őriznie az egykulcsos adórendszert, csökkentenie kell a tb-járulékokat és 2015-ig vissza kell térnie a 19 százalékos áfára. Kelemen Hunor az 1989 előtt államosított ingatlanok helyzetének rendezését is a következő törvényhozási ciklus fontos teendői közé sorolta. Rámutatott, az RMDSZ a meglévő épületek természetbeni visszaszolgáltatásának a folytatását sürgeti, és elutasítja az olyan megoldási javaslatokat, amelyek az elkobzott ingatlanok értékének 15-20 százalékára korlátoznák a kárpótlást.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.