Putyin: nem ismerjük el Észak-Korea nukleáris státusát

Moszkva |

<p>Oroszország nem ismeri el Észak-Korea nukleáris státusát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel közösen megtartott szerdai vlagyivosztoki sajtótájékoztatóján.</p>

Putyin egyúttal kitartott korábban kifejtett álláspontja mellett, miszerint az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek miatt kialakult válság nem oldható meg pusztán szankciókkal és nyomásgyakorlással. Az orosz vezető higgadtságra és tárgyalásokra szólított fel, valamint óvott a Phenjan sarokba szorítását célzó kísérletektől.

Putyin úgy vélekedett, hogy a politikai és diplomáciai eszközrendszer nélkül rendkívül nehéz kimozdulni a jelenlegi helyzetből, sőt szerinte lehetetlen.

Felszólította az érintett feleket, hogy csatlakozzanak a feszültség szakaszos csökkentésére kidolgozott orosz-amerikai "útitervhez".

Mun méltatta, hogy Oroszország kiáll az atomsorompó-megállapodás alapelvei és a diplomáciai rendezés mellett. Elmondta: Szöul és Moszkva között egyetértés alakult ki abban, hogy az észak-koreai nukleáris probléma megoldása kulcsfontosságú Kelet-Ázsia fejlődésének szempontjából. Beszámolója szerint megállapodott Putyinnal a kétoldalú stratégiai kapcsolattartás megerősítéséről Észak-Korea ügyében. 

Mun szerint megállapodás született a két Korea és Oroszország részvételével megvalósítandó gazdasági projektek "alapjának megerősítéséről" is. 

A dél-koreai Yonhap hírügynökség egyébként arról számolt be, hogy Mun Észak-Korea kőolajellátásának leállítását sürgette a kommunista rendszer tárgyalásra kényszerítése érdekében, ám Putyin ezt humanitárius okokra hivatkozva elutasította. 

A felek a csúcstalálkozó alkalmából, több kormányközi gazdasági egyezmény aláírása mellett megállapodtak egy közvetlen, kódolt kommunikációs vonal kiépítésében. Putyin és Mun a 3. Keleti Gazdasági Fórum alkalmából találkozott Vlagyivosztokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?