Pszichológiai kezelés alatt állt a brüsszeli késelő

Brüsszel |

<p>Munkahelyi agresszió miatt egy ideig pszichológiai kezelés alatt állt az a szomáliai származású férfi, aki pénteken késsel katonákra támadt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.</p>

A napilap információi szerint a Belgium kelet-flandriai régiójában található Eeklo városban hegesztőként dolgozó férfi idén áprilisban ismeretlen okból csavarhúzóval rátámadt munkatársaira. A harmincéves, 2015 óta belga állampolgársággal rendelkező támadót előállították, majd - mivel azt is képzelte, hogy sorozatosan zaklatják és még hetedik emeleti lakásán is megfigyelik - két és fél hétig pszichiátriai megfigyelés alá helyezték, hiába tiltakozott ez ellen.

Norbert Demeulenaere, a támadó korábbi ügyvédje szerint radikalizálódásának nem voltak jelei, de pszichológiai problémái hozzájárulhattak ahhoz, hogy rátámadt a Brüsszelben járőröző katonákra.

A férfi péntek este a főváros központjában rontott rá három járőrre, miközben azt kiabálta, hogy "Allah akbar!". A katonák meglőtték, és kórházba szállítása után belehalt sebeibe.

A Brüsszeltől mintegy 100 kilométerre északnyugatra található Bruges-ben bejelentett lakcímmel rendelkező elkövetőnél egy lőfegyverutánzatot találtak és két példányt az iszlám vallás szent könyvéből, a Koránból. 

Nem szerepelt a hatóságok terrorizmussal összefüggésben összeállított listáján, de akcióját terrortámadásnak nyilvánították. Az Iszlám Állam terrorszervezet később bejelentette, hogy a késelő az ő "katonája" volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?