Powell: veszélyes idők járnak Bagdadban

Bagdad/London/Washington/Budapest. Az iraki válság körüli diplomácia terén a hét vége nagyrészt az Azori-szigeteken tegnap este, lapzártánk után véget ért amerikai– brit–spanyol csúcstalálkozóra való készülődés jegyében telt, közben a világ számos pontján tízezrek tüntettek az Irakkal szembeni lehetséges háború ellen.

Míg a világ nagyvárosaiban és az Egyesült Államok keleti és nyugati partján is tiltakoztak a készülő háború ellen, a brit katonák Kuvaitban rögbivel készültek a csatára Reuters-felvételekAz amerikai elnök, valamint a brit és a spanyol kormányfő tegnapi rendkívüli csúcstalálkozója nem jelent hadüzenetet – közölte szombaton José Manuel Durao Barroso, a vendéglátó ország: Portugália miniszterelnöke. A csúcs fő napirendi pontja az volt, hogy London, Washington és Madrid próbálkozzon-e még az új iraki ENSZ-határozat elfogadtatásával, vagy nyilvánítsa ki, hogy a diplomácia zsákutcába jutott. Belső kabinetjével tanácskozott szombaton a brit kormányfő. Tony Blair – egyik minisztere szerint – az ülésen Franciaországot hibáztatta azért, hogy gyakorlatilag reménytelen az Irak ügyében beterjesztett újabb biztonsági tanácsi határozat elfogadtatása. Eközben José María Aznar spanyol kormányfő a BBC-nek azt nyilatkozata, hogy nem feltétlenül szükséges elfogadtatni az új ENSZ-határozatot. „Nincs sok okunk abban reménykedni, hogy Szaddám Huszein leszereli tömegpusztító fegyvereit” – jelentette ki George Bush amerikai elnök. Szokásos heti rádióbeszédében figyelmeztetett, hogy a világ szabad nemzetei sorsdöntő napok elé néznek.

A DIPLOMÁCIAI ERŐFESZĺTÉSEK VÉGE

Dick Cheney amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok elnökének néhány napon belül nagyon nehéz és fontos döntést kell hoznia. Dick Cheney alelnök az NBC televíziónak nyilatkozva leszögezte, újabb halogatások már nem hoznának megoldást. Úgy vélte, eleve szóba se jöhet, hogy Szaddám Huszeinnek további haladékot adjanak a leszerelésre. „Nehéz elhinnünk, hogy további 30 vagy 60 nap bármit is megváltoztatna” – hangsúlyozta. „Nem kérdéses, hogy a diplomáciai erőfeszítések vége felé járunk” – hangsúlyozta Cheney.

Washingtoni berkekben egyre nyíltabban vonják kétségbe egy újabb iraki határozat elfogadásának esélyét. Egy magas rangú amerikai tisztségviselő gyakorlatilag lehetetlennek nevezte, hogy a háborút törvényesítő határozat többséget kapjon az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

HAGYJÁK EL BAGDADOT!

Colin Powell amerikai külügyminiszter azt tanácsolta a Bagdadban tartózkodó külföldieknek, hogy hagyják el az országot. „Úgy vélem, most veszélyes idők járnak Bagdadban és a külföldieknek, újságíróknak és másoknak – meg kell fontolniuk, eljött-e az ideje a távozásnak” – mondta Powell a CNN hírtelevízióban. A külügyminiszter szerint nemcsak az esetleges katonai műveletek veszélyét kell mérlegelni, hanem annak a lehetőségét is, hogy Szaddám Huszein túszul ejti őket. Powell megerősítette, Washington az eddigi ENSZ-határozatokat is éppen elégséges jogalapnak tekinti az Irak elleni háborúhoz. Powell mindazonáltal kitért a válasz elől, hogy viszszavonják-e a BT elé terjesztett határozattervezetet.

Szombaton Franciaország, Németország és Oroszország kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli, miniszteri szintű ülését az iraki helyzet megvitatására. Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője a hét elején terjeszti elő új jelentését.

IRAK MEGHĺVÓJA

Irak szombaton felkérte a nemzetközi fegyverzetellenőrök vezetőit, hogy „a lehető leghamarabb” látogassanak el Bagdadba, felgyorsítandó az együttműködést a leszerelés témájában. A bagdadi külügyminisztérium közleménye szerint a Hans Blixnek és Mohamed el-Baradeinek címzett levelet Amir al-Szaadi, az iraki elnök tanácsadója írta alá. Az ENSZ-ben ma tanácskoznak arról, hogy a vezetők ellátogassanak-e Bagdadba.

Volt CIA-alkalmazottak azzal vádolják a Bush-kormányt, hogy manipulálja az Irakkal kapcsolatos hírszerzési információkat. Az egykori ügynökök ezért arra buzdítják a jelenlegi CIA-alkalmazottakat, hogy szivárogtassanak ki olyan információkat, amiből kiderül az állítólagos kormányzati manipuláció.

MÁR CHIRAC IS HATÁRIDŐRŐL BESZÉL

A francia elnök hajlandó elfogadni, hogy az ENSZ iraki fegyverzetellenőrei 30-60 napos határidővel befejezzék tevékenységüket, ha ezt indítványozzák. A 24. órában elhangzott, kompromisszumos javaslat formájában előadott párizsi elképzelést Jacques Chirac elnök a CBS és a CNN amerikai hírtévéknek reggel adott interjújában fejtette ki. Az amerikaiakhoz intézett üzenetet a két tengerentúli hírcsatorna közép-európai idő szerint éjjel egykor közvetítte.

A HÉTEN DRÁGULHAT AZ OLAJ

A múlt hét eleji emelkedés után a hét utolsó két kereskedési napján jelentősen csökkent az olajár, de szakértők szerint e két nap alapján nem lehet hosszabb távú következtetést levonni, az energiahordozó ára a héten ismét nőhet. Zaki Jamani, Szaúd-Arábia egykori nagyhatalmú olajügyi minisztere kijelentette: ha sokáig szünetel az iraki olajkivitel, miközben a nagy olajfelhasználók nem nyitják meg időben olajkészleteiket, a kőolaj ára hordónként 50 dollár fölé emelkedik, ami súlyos csapást mér a világgazdaságra. Az olajpiac megnyugtatására is, a Nemzetközi Energia-ügynökség (IEA) vezetője kijelentette: ha az iraki háború ellátási hiányt okoz, megnyitják az IEA 26 tagállamának stratégiai olajkészletét.

ÚJABB KÉRÉS MAGYARORSZÁGNAK

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a magyar légtér és a kijelölt repülőterek átengedését kérte Magyarországtól, hogy kikényszeríthesse az ENSZ Irakkal kapcsolatos határozatainak végrehajtását. Erről Kovács László magyar külügyminiszter számolt be, azután, hogy pártközi megbeszélést tartottak az ügyben. A kérés szombaton érkezett, s a nemzetbiztonsági kabinet álláspontja szerint a légtér átengedéshez nincs szükség parlamenti határozatra, arról a kabinet saját hatáskörében is dönthet. Tegnap délután a magyar kormány eleget tett a kérésnek.

Közben kényszerleszállást hajtott végre egy meghibásodott amerikai katonai szállító a Ferihegyi repülőtéren. A Törökország védelmének megerősítése céljából logisztikai felszereléseket szállító légi jármű Szlovákia légterében repült, amikor leállt az egyik hajtóműve. Az amerikai repülőgép eredeti útvonalterve szerint Németországból Szlovákia és Ukrajna légterén keresztül repült volna a romániai Constancába. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?