Porosenko: Kijev nem engedett az elfogadhatatlan ultimátumoknak Minszkben

Kijev |

<p>Feszültnek nevezte az ukrajnai válság rendezését célzó minszki csúcstalálkozót értékelésében csütörtöki értékelésében Petro Porosenko ukrán elnök. Hangsúlyozta, hogy Kijev nem engedett az ultimátumoknak.</p>

"Nem volt egyszerű tárgyalás, gyakorlatilag mindenféle, visszavonulásra, feladásra vonatkozó, elfogadhatatlan feltételeket szabtak. Semmiféle ultimátumot nem fogadtunk el, határozottan kiálltunk azon álláspontunk mellett, hogy a tűzszünetnek bármiféle előfeltétel nélkül kell életbe lépnie" - fejtette ki az államfő.

Porosenko kiemelte még azt, hogy Kijev nem egyezett bele a Donyec-medence autonóm területté nyilvánításába és Ukrajna föderalizációjába, azaz szövetségi állammá alakulásába.

A legfőbb eredménynek azt nevezte, hogy megegyeztek a feltétel nélküli fegyvernyugvásban február 15-től, amelyet szavai szerint a nehézfegyverek, köztük rakéta-sorozatvetők kivonása követ a harcvonal mentén kialakítandó 140 kilométer hosszú ütközőzónából.

Ukrajnában rendkívül sokan, köztük közéleti szereplők és újságírók is kommentálták a közösségi portálokon a minszki megállapodást. Legtöbbjük kétségeit fejezte ki afelől, hogy a fegyvernyugvás valóban megvalósul az ország harcok sújtotta keleti részében, utalva arra, hogy a tavaly szeptemberi hasonló egyezség is kudarcba fulladt. "Egyértelmű, hogy ez ugyanaz a tűzszüneti megállapodás, mint a korábbi, csak bonyolultabb feltételekkel. Értelemszerűen ezeket a feltételeket teljesíteni még nehezebb lesz, mint 2014 szeptemberében. Én nem táplálnék illúziókat a jövőt illetően. Ez a fegyvernyugvás csak ideiglenes lesz, és pontosan tudnunk kell, hogy legközelebb mivel fogadjuk az ellenséget" - írta a Facebookon Musztafa Najem ismert ukrán újságíró, a Porosenko Blokkjának parlamenti képviselője. 

"Egy bölcs ember azt mondta nekem, hogy nagy háború nem lesz, és ez a mi győzelmünk" - tette közzé Roman Bocskala, az Inter ukrán tévécsatorna újságírója. Irina Herascsenko kormánypárti képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ukrán küldötte azt emelte ki, hogy az ukrán vezetés a 16 órán át tartó maratoni tárgyalás végére sem engedett alapvető álláspontjából, a föderalizáció és a Donyec-medence autonómiájának elutasításából.

Minszkben Angela Merkel német kancellár, valamint Francois Hollande francia, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő ült tárgyalóasztalhoz, hogy megoldást találjon az egyre mélyülő kelet-ukrajnai válságra. Közben a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport Olekszandr Zaharcsenkóval, a donyecki, illetve Ihor Plotnickijjel, a luhanszki "népköztársaság" vezetőjével kiegészülve szintén tanácskozott a fehérorosz fővárosban. A tárgyalások eredményeként új tűszüneti megállapodás született.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?