Porosenko egyhetes egyoldalú tűzszünetet hirdetett

Kijev |

<p>Petro Porosenko ukrán államfő bejelentette, hogy péntek estétől egyhetes egyoldalú tűzszünetet léptet életbe Kelet-Ukrajnában, lehetőséget teremtve az oroszbarát erőknek, hogy letegyék fegyvereiket.</p>

Az államfő új tisztségében először látogatott el a kelet-ukrajnai Donyeck megyébe, az oroszbarát erők fellegvárába. Szvjatohirszkban azt mondta: "Mától, június 20-tól kezdődik a tűzszünet. Június 27-ig tart majd." 

Hozzátette, hogy "Ez több mint elegendő idő arra, hogy megkezdődjön a lefegyverzés, egy ütközőövezet létesüljön Orszország és Ukrajna között a határon".  Porosenko - akinek szavait az elnök internetes oldalán idézték - a továbbiakban kifejtette, hogy "az ukrán hadsereg tűzszünetet hirdet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy szükség esetén nem szállunk szembe a katonáink elleni agresszióval, mindent megteszünk államunk területének megvédése érdekében. Az ország területi egysége nem megkérdőjelezhető".

Az ukrán belügyminisztérium világhálóra feltett közleménye szerint a Porosenko által meghirdetett tűzszünet célja, hogy a kijevi hatalommal szembenállók "letehessék fegyverüket". Az ukrán államfő hangsúlyozta - írták a belügyi közleményben -, "hogy azokat, akik ezt nem teszik meg, megsemmisítik".

A kelet-ukrajnai oroszbarát erők egyik vezetője pénteken kijelentette: elutasítanak mindenfajta leszerelést, amíg a kormánycsapatok nem vonulnak vissza. "Senki sem teszi le a fegyvert, amíg területünkről nem vonják vissza teljes mértékben a (kormány-)csapatokat" - jelentette ki Valerij Bolotov az elnöki tűzszünetre reagálva.        

A korábbi jelentések szerint a tűzszünettel egy időben várhatóan egy tizennégy pontos átfogó béketerv is életbe lép. Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének helyettese pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy a tervben szó van előre hozott helyi és parlamenti választásokról, az Oroszországgal szomszédos határ ellenőrzéséről, valamint a hatalom decentralizációjáról. "A terv minden elemét egy időben kell végrehajtani, és nem egymást követően" - jegyezte meg Csalij, pontosítva, hogy a tervben határidők is szerepelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?