Öt hónap után visszatért a Földre a kínai Sencsou-16 űrmisszió háromfős legénysége

Sencsou-12

Öt hónapos küldetésének teljesítése után kedden hazatért a Földre a kínai Sencsou-16 űrmisszió háromfős legénysége.

A három kínai űrhajós, tajkonauta, Csing Haj-peng, Csu Jang-csu valamint Kuj Haj-csao május végén érkezett a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra.

A Sencsou-16 hazatérő űrkapszulája a Góbi-sivatagban, a Csiucsüan űrkikötőben landolt. A tajkonauták érkezését élőben közvetítette a kínai állami televízió.

A küldetés vezetője, Csing Haj-peng elmondta, hogy a misszió sikeres volt, jól érezék magukat az űrállomáson, és munkájukat hibátlanul, hatékonyan végezték el.

Az űrhajósok 154 napig keringtek az űrállomással az orbitális pályán, 70 kísérletet végeztek el, űrsétát tettek és előadást is tartottak az űrállomáson.

A hazatérő legénységet az október 26-án útnak indult Sencsou-17 küldetés három űrhajósa váltotta fel. A hat hónapig tartó misszió vezetője a 48 éves Tang Hong-po, a légierő egykori pilótája, a legénységének másik két tagja a 33 éves Tang Seng-csie és a 35 éves Csiang Hszin-lin.

Ez volt a második legénységváltás az állomás idei teljes üzembe helyezése óta, és 2023-ban a tizenkettedik kínai űrmisszió.

A kínai űrprogramban fontos szerepet játszik a holdraszállás. Az első kínai űrhajósok holdraszállását 2030-ra tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?